2015. április 28., kedd

TATABÁNYA - BÁNHIDA / Folytatáshoz katt a posztra !

Bánhida - 1900 körüli leírása...

Bánhida, a Gerecse hegycsoport alatt fekvő nagyközség. Nevezetes hely, mert Kézai krónikája szerint itt verte meg Árpád hada Szvatopluk seregeit. A Névtelen szerint is itt semmisültek meg Szvatopluk seregei, Thuróczy pedig azt állítja, hogy az ő idejében Bánhida romjai még láthatók voltak. Ősidők óta megült hely, a hol számos bronzkori lelet kerül elő. Első okleveles említése 1288-ban történik; Szapolyay János idejében pedig két Bánhida is szerepel, mert Szapolyay egyik oklevelében altera Banyhyda van említve. A XVI. század elején Héderváry Ferencz volt az ura, de 1526-ban Bakith Pál, testvére, leánya és neje kapnak reá kir. adományt. Később az Esterházyak kezére jutott és most is gróf Esterházy Ferencznek és gróf Esterházy Móricz örököseinek van itt nagyobb birtokuk. A török világban elpusztult. Határában, a Gerecse-hegyen, a millennium alkalmából felállított hatalmas Turul-szobor közelében van a Szelim-lyuknak nevezett barlang, mely arról nevezetes, hogy a hagyomány szerint a török dúlások alatt hét község népe menekült ide a törökök elől, a kik azonban e rejtekhelyet felfedezvén, a barlangnyilás előtt felhalmozott és meggyújtott rőzsével, a barlang összes menekültjeit megfojtották. Tény, hogy e barlangban még az újabb időben is sok embercsontot találtak. A mult század elején több liszt- és fűrészmalma volt. Most Szvoboda Gyulának van itt mészégető körkemenczéje. 1894-ben a községnek több mint harmadrésze leégett. A községben 353 ház van. Lakosainak száma 2220 s így a lakosság a mult század eleje óta, a mikor csak 1185 lakosa volt, majdnem ezer lélekkel szaporodott. A török dúlás után történt telepítés óta a tótajkúak száma lett túlnyomó. Vallásuk róm. katholikus és templomuk 1885-ben épült. Ide tartoznak Körtvélyes és Síkvölgy puszták, Bánhida és Rigó majorok és a Lapatári malom. Körtvélyes és Síkvölgy puszták szintén az Esterházy-féle uradalomhoz tartoznak. Ez utóbbi puszta határában állott hajdan Szent-Bertalan kolostora. Hogy mikor és mily körülmények között pusztult el, arra nézve hiányzanak a megbízható adatok. Közel ide fekszik Vitány vára is, és 1216-ban Vitán falu is említve van. 1410-ben István fia János de Vythan szerepel. 1417-ben Silstrangot ismerjük vitányi várkapitányként. 1438-ban Albert király és neje Erzsébet Vithan várát Rozgonyi Istvánnak zálogosítja el, a mit 1459-ben Mátyás király Rozgonyi István fia javára megerősít. 1450-ben Kálnay Péter a vitányi várnagy. 1492-ben még a Rozgonyiak kezén van. Később azután a gesztesi vár sorsában osztozva, elpusztult. Bánhidának saját postája, távíró- és vasúti állomása van.








2015. április 27., hétfő

Szenna-az élő falumúzeum / Folytatáshoz katt a posztra !

A Szennai Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény Somogyban, az országban egyedülállóan, helyi kezdeményezésre egy élő faluban létrejött falumúzeum. Célja a somogyi faépítkezés legszebb, napjainkig fennmaradt emlékeinek megmentése, az objektumok szabadtéri néprajzi gyűjteménybe történő áttelepítésével. Az áttelepítés a hitelesség igényével, az eredeti faelemek lehető legnagyobb mértékű megtartásával, a hagyományos anyagok és a hagyományos technika alkalmazásával történt.

A gyűjtemény Szennában történő létrehozását a falu népi építészeti hagyományai, a még itt, eredeti helyén található népi talpas ház (Zóka Peti Lidi néni-féle, 1848-ban épült lakóház ma turistaszállásként is működik), a település táji adottságai, valamint a kiemelkedően szép, festett, kazettás mennyezetű templom indokolták.A Szenna közepén elhelyezkedő, a Somogy megyei Rippl-Rónai Múzeum kezelésében lévő szabadtéri múzem Knézy Judit néprajzi koncepciója, L. Szabó Tünde építész és társai tervei szerint, Szigetvári György bábáskodásával jött létre. Az Europa Nostra díjas (1980.) múzeum hírnevéhez nagy mértékben hozzájárult Csepinszky Mária egykori múzeumvezető is, akit tevékenysége elismeréseként Szenna Község Képviselő-testülete 2000-ben a község díszpolgárává választott. Az első lakóépületet 1975-76-ban telepítették át, és 1978-ban nyitották meg. Az építkezés, a múzeum fejlesztése azóta szinte folyamatos. Ma már több porta áll az egy utcából álló, múltidéző épületsoron. A lakóházakon, és a hozzájuk tartozó gazdasági épületeken kívül több pince és présház is megtekinthető. Legújabb építménye egy gépszín. A múzeum területén található Somogy megye egyik legszebb műemléke, a festett kazettás mennyezetű, népi barok stílusban épült református templom is, ami "élő" templom: vasárnaponként Istentiszetleteket tartanak.














Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...