SOPRON - ERZSÉBET-KERT / Folytatáshoz katt a posztra !

VISEGRÁD / Többi képért katt a posztra !

Visegrád kedvező adottságai és kulcsfontosságú stratégiai szerepe miatt a történelem során mindig is az érdeklődés középpontjában állt. Az emberi jelenlét legkorábbi nyomai az újkőkorba vezetnek, s a bronzkortól folyamatosan lakott terület a város és térsége.

Visegrád kedvező adottságai és kulcsfontosságú stratégiai szerepe miatt a történelem során mindig is az érdeklődés középpontjában állt. Az emberi jelenlét legkorábbi nyomai az újkőkorba vezetnek, s a bronzkortól folyamatosan lakott terület a város és térsége.

A történelmi idők során kelták, germánok, rómaiak, avarok, magyarok lakták a Dunakanyar térségét. A rómaiak Nagy Constantin idején építették a Sibrik-dombon a Ponts Novatus nevű castrumot (erődöt), mely a Duna menti limes legjelentősebb építménye volt.
E mellett a város területén több helyen is láthatunk római emlékeket, így őrtorony maradványokat Szentgyörgypusztán, egy 330 körül épülhetett erőd maradványait a Gizella-majornál.

A magyarság letelepedésekor e terület Árpád fejedelem testvérének, Kurszánnak lett szállásbirtoka. Az első, latin nyelvű oklevél 1009-ben említi Visegrádot (mely magas várat jelent).
Visegrád első vára a castrum-ra, annak köveinek felhasználásával épült, de ez a vár a tatárjárás idején elpusztult.

A mai várrendszert IV. Béla és felesége Mária királyné kezdte el építtetni az 1250-es években, ennek részei a 328 m magas hegyen álló Fellegvár, a Várhegy alatti dombon az Alsóvár, a Duna parton pedig a Vízibástya. Nemzetközi jelentőségűvé a XV. században, az Anjouk idején vált a város. Károly Róbert 1320 körül kezdte el a királyi palota építését a város főutcájában, a Duna parthoz közeli területen.

Pár év alatt e központ lett a királyi székhelye, s az uralkodó kedvelt tartózkodási helye. A falak között a királyi család ellen irányuló, Zách Felicián által vezetett, sikertelen merényletről és annak véres bosszújáról szól Zách Klára híres balladája.

A város a következő fénykorát Mátyás király uralkodás alatt érte meg. A király nagyszabású építkezésekbe, felújításokba kezdett: kialakult a késő gótikus részletekkel gazdagított palota együttes, melynek ránk maradt emlékeit múzeumi sétáink során tekinthetjük meg. A reneszánsz udvarban a kor jelentős személyiségei fordultak meg, s bölcselkedtek a tudományok, a filozófia, az irodalom témájában, támogatták a művészeteket, élen jártak az újításokban.

A messze földről érkezők „földi paradicsomként” írták le Visegrádot .E virágzás a török időkig tartott, amikor is az ország minden tájához hasonlóan óriási hanyatlás és pusztítás vette kezdetét. A várért és városért folytatott harcokban Visegrád szinte teljesen megsemmisült. Az életben maradt emberek elbujdostak, elhagyták a lakhatatlanná lett települése. A vár megmaradt részeit 1702-ben I. Lipót osztrák császár parancsára robbantották fel.

A település újbóli fellendülése a XIX. században kezdődött el: dunai gőzhajózás megindulásával, amikor is a Dunakanyar, a Pilis-Visegrádi-hegység kedvelt kirándulási célpontja lett a fővárosból induló túrázóknak.
Erre az időre tehető a feltáró munkák kezdete is, Viktorin József szlovák származású plébános ösztönzésére indul meg a romok feltárása és a műemlékek helyreállítása, amely munkában a kor legnevesebb régészei - köztük Schulek János – vettek részt.

Ma Visegrád a hazai és nemzetközi turizmus kedvelt célpontja, mely az ország egyik leglátogatottabb üdülőkörzetében, a Dunakanyarba fekszik. Bár lakóinak száma alig 1700 fő - az ország egyik legkisebb városa - nem kevesebb, mint 300 ezer vendéget fogad egy évben.

KOCS - A KOCSI HAZÁJA

A XIV. században vámjogot kapott a falu. Fekvéséből adódóan elsősorban mezőgazdasági település, szántói és legelői évszázadokon keresztül kiegyensúlyozott megélhetést biztosítottak lakóinak, így a török dúlások időszakában is csak rövid időre néptelenedett el teljesen. Majd 1612-ben a Kiskunságból érkezett református magyarok telepedtek le területén. 1727-ben az Esterházy család birtokába került.

A Kocsra változott nevet - ebben a legtöbb nyelvész megegyezik - "kocsi" formájában ismeri az egész világ. A falu központjában kiállított "kocsi szekér" a maga korában forradalmi újítás volt, aminek jelentőségét a sokat utazni kényszerülők érezték leginkább. A "kocsiszekeret" részletesen 1518-ban Sigmund von Herberstein írta le. Maga Mátyás Király is szívesen utazott a gyors és könnyű járművön. Hennyei Vilmos postatörténeti könyve szerint a "kocsi" kocsit három ló húzta "ugróállásban", a jobboldali hátsó kerék tengelyéhez egy rudat illesztettek hámfával a harmadik ló számára. A kisebb első kerekek 12, a nagyobb hátsók 14 küllősök voltak. A kocsiszekrény közvetlenül a tengelyeken helyezkedett el, nem szíjon vagy rugón függött, mindkét oldalt két-két lőccsel, a pehellyel töltött báránybőr párnázatot viszont felfüggesztették, s a vesszőből fonott kas ponyvafedéllel takarható volt.

A 2700 lakosú falu Komárom-Esztergom megyében Tatától 9 km-re fekszik.
A Tekevár Kocs legrégebbi, még feltáratlan műemléke, az egykori földvárat Árpád előtt kb. 300 évvel itt átvonuló nomád nép építette. Ma már csak egy domború földhányás emlékeztet rá.
Az 1300-as években épült Szent Mihály római katolikus templom mellé 1759-ben barokk stílusú tornyot építettek, a templomot pedig 1880-ban átalakították eklektikus stílusban.
A ma is álló református templomot 1869-ben áldották meg, amely az építtetők szerint tükrözi a református vallás nemes egyszerűségét. A templom muzeális értékű kegytárgyai az 1600-1700-as évekből származnak.

1863-tól az 1980-as évekig Kocs határában hozták felszínre a Hunyadi Mátyás és az Igmándi keserűvizet.
Ismert alakja a község történetének Kocsi Csergő Bálint református lelkész, akit a Wesselényi-féle összesküvésben való részvétellel meggyanúsítva gályarabságra ítéltek. Moldova György könyve, a Negyven prédikátor többek között neki is emléket állít.