Horvátország magyar emlékei, látnivalói / Folytatáshoz katt a posztra !

Opatija

A 15. században bencések alapítottak itt kolostort. A 19. századig lakatlan vidékre először fiumei kereskedők kezdtek építkezni a kolostor köré. Fiume kikötőjének kiépülésével üdülőterületté fejlődött, 1884-ben a vasút kiépülésével hatalmas nyüzsgő üdülőhellyé vált.

1907-re Karlsbad (Karlovy Vary) után a Monarchia második legnagyobb üdülőhelye lett, ahol több neves személyiség, köztük I. Ferenc József és több király és művész is megfordult. Szanatóriumait többnyire magyar orvosok vezették. 1908-tól Opatija-Matulji vasútállomástól villamos közlekedett a városon át egészen Lovranig.

1918-ig az Osztrák tengermellék, majd 1918-ban Olaszország, 1943-ban a Független Horvát Állam, majd 1945-ben Jugoszlávia része lett. Horvátország 1991-es függetlenné válásával hozzá került.

Itt halt meg

1893-ban Markusovszky Lajos egészségügyi reformer, az MTA tagja
1897. június 5-én Kamermayer Károly, Budapest első polgármestere
1905. január 20-án Szapáry Gyula, Magyarország miniszterelnöke (1890–1892)

A Nagytábori vár - Corvin János vára

Pula - Hotel Riviéra 1904-ben 

Pula
Az első világháború alatt a kikötő lett az osztrák-magyar csatahajók és az egész hadiflotta fő bázisa. A kikötőt több légitámadás érte a háború alatt. 1918 október 31-én, amikor a háború már végetért és a hadihajókról levonták az osztrák magyar hadilobogót, két olasz tengerésztiszt nem tudván arról, hogy a hajók már nem ellenségesek, elsüllyesztették a Viribus Unitis csatahajót.

Jaska – Erdődy-kastély 

A város nevét a középkor egyik kedvelt vadászmadaráról a héjáról (horvátul jastreb) kapta, mely a város címerében is szerepel. Először 1249-ben említik "Jaztrabarcka" illetve "Jaztraburzca" alakban a Gutkeled nembeli István szlavón bán oklevelében mint a podgorjei várispánság és Podgorje vára közé eső terület kereskedelmi és bírói központját. Rövidített neve "Jaska" abból a szokásból származik, hogy a középkori latin nyelvű oklevelekben a bonyolultabb idegen neveket lerövidítették. Lakói kérelmére és érdemeiért IV. Béla király 1257. január 12-én kelt oklevelével szabad királyi városi jogot kapott. A város ezután királyi privilégiumokkal rendelkezett, mely védelmet nyújtott a hatalmasságokkal szemben. Várát Geréb Mátyás horvát bán építtette 1483 és 1489 között a török ellen, később az Erdődyek főúri kastéllyá alakították át és egészen 1922-ig birtokolták. A város életében 1519-től meghatározó szerepet játszott az Erdődy család. A jaskai Erdődyek közül a legjelentősebbek Erdődy II. Péter és Erdődy Tamás horvát bánok voltak. Erdődy II. Péter építtette a Szent Miklós plébániatemplomot annak a fényes győzelemnek az emlékére, melyet 1565-ben Musztafa boszniai basa 17 ezer főnyi serege fölött Obreskonál aratott. Fia Tamás pedig 1593-ban Sziszeknél verte meg Hasszán boszniai pasának a várat ostromló 22 ezres seregét, mely után a Szűzanya iránti hálából megalapította a jaskai kolostort. A város iskolájáról a 17. századtól tudunk. Az 1809-es schönbrunni béke következtében a Szávától délre eső horvát területek Napóleon Illír provinciájának részei lettek, így Jasztrebarszka is francia uralom alá került, mely 1813 nyarán ért véget. A város feudális időszakának az 1848-as magyar forradalom és annak legjelentősebb vívmánya a jobbágyfelszabadítás vetett véget, melyet lakói lelkesen üdvözöltek, nemzetőrséget alakítottak és kitűzték a nemzeti zászlókat. A 19.század második felében a település gyorsan fejlődött, melynek a legnagyobb lökést a Zágráb és Károlyváros közötti vasútvonal megépülése adta 1865-ben. A kulturális fejlődést a nemzeti olvasókör, a "Javor" horvát énekegyüttes, a színjátszókör, a tamburazenekar, az önkéntes tűzoltóegylet és a "Jastreb" kerekes egyesület megalapítása fémjelzi. 1910-ben 1565 lakosából 1456 horvát volt. A trianoni békeszerződésig Zágráb vármegye Jaskai járásának székhelye volt. 1995-óta város. A településnek ma mintegy 6000 lakosa van, a hozzá tartozó településekkel együtt a lakosság száma 17 900, ebből 16 316 horvát. Nevezetességei Az Erdődy várkastély a város legrégibb műemléke. Elődjét, Jasztrebarszka várát a török ellen 1483 és 1489 között építtette Geréb Mátyás horvát bán. 1519 és 1922 között az Erdődy család tulajdona volt. Hosszú története során többször is átépítették és bővítették. A legjelentősebb átépítés 1592-ben történt, Erdődy Tamás horvát bán nevéhez fűződik. Ekkor alakult ki a mai négyszögletes várkastély két zömök kerek saroktornyával. A várkastély belső udvarát különleges akusztikájú, barokk oszlopokkal tagolt árkádos csarnok határolja. Az építtető Erdődy Tamást megörökítő emléktábla a bejárattól balra látható. Néhány, a kastélyból származó tárgy és bútor a városi múzeumban van kiállítva. A várkastélyt szép angolpark övezi, mely a helyiek kedvelt sétálóhelye. A Szent Miklós plébániatemplom 13. századi eredetű, egy magaslaton áll. A plébániát már IV. Béla 1257-es oklevele is említi és megtalálható 1334-ben a zágrábi káptalan statutumában is. 1565-ben Erdődy Péter horvát bán jelentősen átépíttette, majd 1567-ben ide temetkezett, sírköve ma is látható. 1757-ben korábbi fa harangtornya helyett új, falazott harangtornyot emeltek. 1776 és 1786 között barokk stílusban építették át. A templom az 1880-as földrengésben súlyosan megrongálódott, mely után újjá kellett építeni. Az homlokzatot átépítették, de megmaradt az eredeti barokk kapuzat az 1786-os évszámmal, a templom belsejében pedig az 1759-ben készített értékes barokk szószék. A Szent Miklós főoltár 1913-ban készült korának neves építésze Hermann Bollé tervei szerint. A Szent Rókus és Szent Flórián mellékoltárok 1922-ben készültek, tervezőjük Stjepan Podhorski volt. Szent Cirill és Metód, valamint a Háromkirályok képei Marko Rašic alkotásai 1922-ből. Orgonája Heferer zágrábi műhelyében készült 1894-ben. A ciszterciták Szűz Mária temploma gazdag barokk berendezéssel és műkincsekkel, a kolostor könyvtára értékes könyvritkaságokkal rendelkezik. A templomot és a kolostort még Erdődy II. Péter építtette a dominikánus atyák részére. A rend azonban a pusztító török támadások elől elmenekült. Miután Erdődy Tamás 1593-ban Sziszeknél elsöprő győzelmet aratott a török felett elhatározta, hogy újra megalapítja a kolostort ahová boszniai ferences szerzeteseket hívott. A rend 1602-ben vette át a kolostort és a templomot. Később azt az utcát, mely a kolostorhoz vezet Erdődy Tamásról nevezték el. A ferencesek fellendítették a város kulturális és művészeti életét. A legkorábbi helyi zenei alkotások a jaskai ferences kolostorból származnak, mivel a kolostornak már 1690-ben volt orgonája. A kolostorban a gótika és a barokk művészeti alkotásainak jelentős gyűjteménye keletkezett. 1982-ben a ferences atyák távoztak és helyükre ciszterciták érkeztek. A ferencesek sajnos magukkal vitték értékes képeiket, szobraikat és könyvtárukat is. 2008 szeptemberében a ferencesek visszatértek és szeretnék visszahozni az innen elvitt műtárgyakat. A könyvtár várja vissza az értékes könyveket, melyek további sorsa azonban jelenleg még bizonytalan. A jaskai kolostor skapulárés búcsúi a 18. század eleje óta tartanak. A búcsút minden év július 16-a a Kármelhegyi Boldogasszony ünnepe utáni vasárnap rendezik és immár három évszázada zarándokok tömögei érkeznek nemcsak a környékről, hanem az egész országból, sőt még külföldről is. A jaskai Skapulárés Szűzanya tisztelői között tartják számon boldog Alojzije Stepinac és Franjo Kuharić érsekeket is. A jaskai Szentlélek kápolna a felső város lakóinak kedvelt helye. A kápolna a Maček és a Jelačić utcák kereszteződésében található és írott forrásokban már 1346-óta szerepel. Mai neogótikus formáját a 19. század második felében történt átépítés során kapta. Neobarokk főoltára a Szentlélek eljövetelét ábrázolja és 1852-ben készült. A neogótikus mellékoltár a Szentcsalád képével a megújítás után a 19. század végén került ide. A háromszög záródású szentély a régi kápolnából maradt fenn. Legutóbb 2009 őszén a kápolna tetőzetét újították meg. A városi múzeum és galéria őrzi a település gazdag kulturális örökségét. Az épületet 1826-ban emelték, korábban a városi tanács épülete volt. A múzeumban a város és környékének gazdag régészeti, kultúrtörténeti és néprajzi gyűjteménye van elhelyezve. Legbecsesebb tárgya IV. Béla 1257-es oklevele, melyben a városnak szabad királyi városi rangot adott. A múzeumban a város történetének dokumentumai, tárgyai, fotói láthatók a 13. századtól a 19. századig. Látható itt gyűjtemény a régi kézművesek munkáiból és használati eszközeiből. A néprajzi anyagban népviseletek, használati tárgyak és bútorok láthatók, melyeken keresztül bepillantást nyerhetünk a jaskaiak hétköznapi életébe. A múzeumban látható a 18. század végi jaskai népviselet, mely egyedülálló példája a korabeli horvát városi viseletnek. A múzeum különösen érdekes kiállítása az Erdődy gyűjtemény, mely a grófok fennmaradt fényképanyagát, a kastélyból fennmaradt tárgyakat és bútorokat, illetve Erdődy István gróf trófeagyűjteményét, vadászszenvedélyének képeit és tárgyait mutatja be. Az épületben kis bormúzeum is található, mely a város 600 éves szőlőtermesztési és borászati történetét tekinthetjük meg. A galéria is rendszeresen szervez érdekes kiállításokat.

Zágráb - Jellasics tér 1241-ben IV. Béla a tatárok elől Zágrábba menekült, és innen kért levélben segítséget a pápától és Európa legjelentősebb uralkodóitól (sikertelenül…). Itt találkozott utoljára öccsével, Kálmán szlavón herceggel. A Duna jegén 1242-ben átkelő tatárok feldúlták a vidéket, a lakosokat megölték. IV. Béla a tatárjárás utána Gradecnek (Grič, Felsőváros) szabad királyi városi rangot adott. Itt székelt a horvát bán és a várispán. Ebben az időszakban kb. 1000 lakosa volt a városnak. 1254-ben befejezték a Medvevárat. Három évvel később befejezték Gradec körül a várfalat. 1273-ban tartották az első feudális szábort, amely azonban csak Szlavóniára terjedt ki, a tengerparti részekre nem. Az első horvát szábort 1558-ban rendezték meg. 1290-ben Kaptol (a püspöki központ) III. András királyságát ismerte el, míg Gradec (a báni központ) már akkor az Anjoukat támogatta. 1300-ban itt koronázták meg először az Apuliából ideérkezett Károly Róbertet. 1368-ban először írták össze Zágráb lakosságát: 300 házat és 2810 főt írtak össze. A középkorban a Káptalandomb mellett fejlődött ki fokozatosan a Gradec, a polgárváros. 1383-ban itt végzik ki a Horvátiak lázadásának néhány résztvevőjét. 1385-ben itt fogadja Kis Károly a horvát főurak hódolatát. 1466-ban Mátyás király megerősítette a céhek kiváltságait, amelyek a 15. század végéig érvényben is maradtak. Még ebben az évben a király a törököktől tartva megerősíttette a Káptalandombot. A Mohács utáni kettős királyválasztáskor Kaptol városa Szapolyai Jánost, míg Gradec Habsburg Ferdinándot támogatta. Előbbi 1527-ben még egy 53 napos ostromot is kiállt emiatt. 1558-ban ült össze Horvátország és Szlavónia küldöttsége, vagyis a szábor. A száboron a török elleni védekezés volt a fő téma, emellett kimondták, hogy Gradec a királyság fővárosa. 1573-ban Gubecz Máté parasztfelkelést szervezett, amit azonban levertek, és Gubeczet Zágrábban Dózsához hasonlóan kínozták meg és végezték ki. Az újkorban A török időkben közvetlen közelében húzódott az országhatár, ezért a főváros Varasdra került. 1606-ban a város hívására érkeztek ide a jezsuiták, akik kolostort alapítottak itt. Egy évvel később a jezsuiták beindítottak egy egyházi hatosztályos gimnáziumot. 1624-ben tűzvész pusztított a városban, amelyek 1645-ben, 1674-ben és 1706-ban megismétlődtek. Több templom, családi ház megsérült vagy megsemmisült ekkor. 1669-ben I. Lipót király megalapította a város egyetemét. 1742-es népszámláláskor 560 házat és 5600 főt számoltak össze. Ebben az időben virágzott a kereskedelem, számos vásárt rendeztek itt. 1750-ben megalapították az első manufaktúrát. A 19. század közepére teljesen kiszorította a céheket e vállalati forma. 1753-ban itt végezték ki a parasztfelkelés vezetőit. 1767-ben a horvát királyi tanács Varasdról Zágrábba helyezte át a fővárost. Néhány ével később több palota is épült Gradecben: Vojković, Oršić, Rauch. 1771-ben kiaták az első hetilapot a latin nyelvű Ephemerides Zagrebienses újságot. 1777-ben Baltazar Adam Krčelić a királyi akadémiának ajéndékozta könyv-, és kéziratgyűjteményét. 1784-ban ismét népszámlálás volt: 695 ház és 7 ezer lakos. 2 évvel később német nyelvű újságot adtak ki az Agramer deutsche Zeitung. 1796-1804 építették a városi kórházat, amely 1931-ben megsemmisült. A 19. század első felében 1801-ben új palotát kezdtek el építeni, amit később báni udvarnak neveztek el. 6 évvel későbbi népszámláláson 7 706 főt számláltak. 1825-an a Harmice keleti oldalán létrehozták a postahivatalt. 30 évvel később már komoly rendszerrel működött birodalomszerte. 1827-ben háromévfolyamos zeneiskolát alapítottak, ez lett később a Zeneakadémia. Három évvel később a püspöki udvarban létrehozták a Ribnjak parkot. 1834-ben felépítették az első állandó színházat a városban. Ludevit Gaj 1835-ben elindította az első horvát nyelvű újságot kaj nyelvjárásban (Novine horvatske i Danica horvatsko-slavonsko-dalmatinska), egy évvel később što nyelvjárásban adták ki. 1838-ban megalakult az első zágrábi olvasókör. 1840-ben tartották meg az első horvát nyelvű színi előadást a színházban, amely a Juran és Szófia című dráma volt. Egy évvel később megalapították a Horvát-szlavón Gazdasági Társaságot. 1847-ben megnyitották a Nemzeti házat az Opatija utcába, amelyben a Matica ilirska, a Gazdasági Társaság és a Nemzeti Múzeum működött. 1850. szeptember 7-én a császári pátensben Gradecből, Káptalandombból, Nova vesből megalapították Zágráb városát. Az egyesítéstől a trianoni békeszerződésig A 19. század második felében rohamosan fejlődött. 1852-ben érseki székhely lett. Egy évvel később elkészítették az első Zágráb térképet 1:14 arányban. 1856-ban elkészült a Rektorépület neoromantikus stílusban. 1868-1882 között az épület dohányüzem volt, majd 1882-től az egyetem épülete. A kórház is elkészült ebben az időben. 1857-ben a város lakossága 16 657 fő volt. 1861-ben avatták fel a meteorológiai obszervatóriumot. Horvátország első vasútját 1862-ben nyitották meg, amely Zágráb és Sziszek között közlekedett. Ebben az évben adták át a déli pályaudvart, amely ma a nyugati pályaudvar. 1863-ban a város első gázgyára megkezdte működését. Ugyanebben az évben a Károlyváros-Zágráb vasútvonal is kiépült. 1866-ban megalapították a Jugoszláv Tudományos és Művészeti Akadémiát, ez ma a Horvát Tudományos és Művészeti Akadémia. Ebben az évben avatták fel Jelačić szobrát a róla elnevezett téren. Felszentelték a Petar Preradović-téren álló szerb ortodox templomot. Egy évvel később elkészült a zsinagóga is, amelyet 1941-ben bontottak el. 1870-ben átadták a Zágráb-Kapronca vasútvonalat is. 1871-ben elkészült az Alsóváros terve, amelyet Milan Lenuzzi készített. 1885-ig elkészült a projekt. Ekkor építették ki a Zöld patkót is. 2 évvel később a Károlyváros-Fiumei vasútvonal kiépülésével Zágráb közvetlen összekötetésben volt a tengerrel. 1874-ben alapították meg a modern, ma is működő egyetemet. A Matica ilirska új neve Matica hrvatska lett. Megalapították a Horvát Solymót, az első sportegyesületet. 1876-ban adták át az új temetőt a Mirogojt, 1883-ban elkészült a két neoreneszánsz árkádot is. Elkezdték építeni a Szent Márk-templomot, amelyet 1882-ben adtak át. 1878-ban Zágráb közparkjai, terei, utcái számozást kaptak. 1881-ben elkészült a Régészeti Múzeum épülete és megalapították a Vöröskereszt Társaságot. Egy évvel később kiépítették a közigazgatást, a vízvezetéket és az első telefonvonalat. 1884-ben elkészült a neogótikus evangélikus templom. Egy évvel később elkészült a Zágráb-Varasd vasútvonal. 1890-ben Zágrábban 40 298 fő lakott. Ebben az évben nyitották meg a botanikus kertet. 1891-ben adták át az első ló vontatta villamost. Megnyitották a nagy zágrábi kiállítást. Egy évvel később átadták az állami pályaudvar (ma a főpályaudvar), és Nikola Tesla bevezette a városba az áramot. A szávai fahíd mellé egy új vashidat készítettek. A Horvát Sólyom csapata elkezdte a labdarúgás sportját űzni. 1895-ben átadták a ma is álló Horvát Nemzeti Színházat. Ebben az évben papírüzemet is létesítettek a városban. 1896-ban vetítették le az első filmet. 1901-ben bemutatták az autómobilt. A Jurisics utcában átadták a posta új épületét. Megalakult a Horvát Irodalmárok Társasága. Átadták a Samobor-Zágráb vasútvonalat. Két évvel később átadták a Popov-tornyot a csillagvizsgálóval. 1907-ben kiépítették az elektromoshálózatot. A Palace Hotel 1909-re épült fel. Egy évvel később elektromossá tették a villamosvonalakat. Ebben az évben átadták a szábor új épületét. 1911-ben megalapították az Union üzemet, amely 1950-től Kraš névvel működik. 1912-ben vetítették le az első dokumentumfilmet a városról. 1917-25 között az egyetem tök kart is indított. 1917-ben az olajüzem is beindította működését. 1918-ban a város a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság része lett. 1919-ben alapították a Filharmónia Színházi Zenekart, amely egy évvel később a Zágrábi Filharmónikusok nevet vette fel. 

Zágráb, Szent István katedrális

  Varasd - 

A varasdi vár Varasd várát 1181-ben "castrum Garestin" néven említik először III. Béla királynak egy a közeli Varasdfürdőről szóló oklevélben, a város ekkor már ispánsági székhely. 1194-ben III. Béla idősebb fiára Imrére bízta a horvát területek kormányzását, egyúttal őt tette meg trónörökössé. A kisebbik fiú András keresztes hadjárat vezetését kapta feladatul apjától. Imre korai halála után mégis ő lett a király és 1209-ben a vár körül kialakult települést szabad királyi várossá nyilvánította. Ez számos kiváltsággal járt a város számára, melynek polgárai szabadon választhatták meg elöljáróikat és mentesek voltak az adó és harmincad fizetése alól, mégis egyfajta kölcsönös függőségben éltek a vár mindenkori uraitól. A várost a király udvarnokai lakták, akik ekkor építették fel templomát és monostorát. A tatárjárásban elpusztult földvárat IV. Béla újjáépíttette. 1397-ben Cillei Herman kapta meg Zsigmondtól, 1440 körül Cillei Ulrik kővárrá építtette át, majd halála után özvegye Brankovics Katalin birtokolta. A török veszély közeledtére a 15. század közepén a város körül is építettek földsáncokból és paliszádokból erődítéseket. A kiváltságoknak, kézműves céheinek és a kedvező földrajzi stratégiai helyzetnek köszönhetően Varasd városa már a 15. században az északi horvát területek kereskedelmi és gazdasági központja lett. A város címere már 1464-ből ismert, kiváltságait pedig Hunyadi Mátyás is megerősítette. 1487-ben a vár Corvin János birtoka lett. 1523-ban Brandenburgi György adományozta a városnak a városháza épületét, mely funkcióját a mai napig megtartotta. Ezzel a varasdi Európa egyik legrégibb városháza épülete, melyet utóbb késő barokk stílusban építettek át. A vár ostrománál esett el 1527. szeptember 27-én Frangepán Kristóf horvát bán. A török harcok hatására 1544-ben erős falakkal és bástyákkal erősítették meg. Ekkortájt építették át a várkastélyt reneszánsz stílusban. Az 1555-ös török hadjárat hatására a pozsonyi országgyűlés az országot hat kapitányságra osztotta, melyek közül a Vend kapitányság székhelye Varasd lett. Három alkapitányság, a kaproncai, a körösi és az ivanicsi tartozott alárendeltségébe. Ekkor Varasd az ország egyik legfontosabb erődített helye volt. 1584-ben a király Erdődy Tamást horvát bánná nevezte ki, majd 1607-ben szolgálataiért megkapta Varasd várát is a hozzá tartozó uradalommal. Ezután Varasd vára 1925-ig az Erdődyek birtoka maradt. Varasd mint főesperesség székhelye az egyházi igazgatásban is jelentős szerepet töltött be. A főesperesség első említésével 1638-ban találkozunk. Az akkori feljegyzés szerint a főesperes alárendeltségébe 11 környező plébánia tartozott, melyek plébánosait is név szerint felsorolja a dokumentum. 1660-ban Szakmárdi János megalapította a szemináriumot, melyre végrendeletében jelentős birtokokat hagyott. A szerzetesi élet is fejlődésnek indult a városban a ferences és jezsuita kolostorok felépülésével, melyek nagyban hozzájárultak a város gazdasági és társadalmi fejlődéséhez is. Ekkor épült meg a jezsuita gimnázium és több templom is. A városban több stájer építőmester is dolgozott ebben az időben. 1655-ben nézeteltérés volt a város és az Erdődyek között a hídvámok tekintetében, melyből végül a város került ki győztesen. A török veszély idején Varasd Horvátország tényleges fővárosa is volt a veszélyeztetettebb Zágráb helyett. 1663 decemberében itt ülésezett a horvát szábor, mely pénzt szavazott meg a török elleni hadjáratra. Ennek során 1664 elején Zrínyi Miklós Újzrínyivárból kindulva a Dráva bal partján haladva Eszékig jutott, ahol felgyújtotta a török legfontosabb drávai átkelőhelyét az eszéki hidat. Az 1664-ben megkötött vasvári béke bár a magyarság számára hátrányos volt Varasd számára mégis a békés fejlődés lehetőségét teremtette meg. A török veszély végét az 1699-ben megkötött karlócai béke jelentette a város számára. Mária Terézia az abszolutizmus megerősítése érdekében igyekezett szűkíteni a nemesség befolyását. Ennek egyik lépéseként 1767-ben megalapította a horvát királyi tanácsot, melynek székhelyéül Varasdot tette meg. A város fővárosi rangjának az vetett véget, hogy 1776-ban egy nagy tűzvészben nagyrészt megsemmisült. Az uralkodó ekkor a királyi tanács székhelyét is Zágrábba tette át. Ezzel véglegesen Zágráb lett az ország fővárosa. A tűzvész ugyanakkor kedvező hatással is volt a városképre nézve, hiszen ekkor épült fel a mai is látható szép barokk városközpont. 1809-ben a város fejlődése miatt a külső várfalakat és a sáncok nagy részét lebontották, a vár azonban ma is áll. A 19. században a város teljesen újjáépült és terjeszkedett, virágzott az ipar, a kereskedelem, selyemgyár, téglagyár épült. Ekkor alapították a színházat és a tűzoltó egyesületet. A vasút megépüléséért már 1861-ben megindult a harc és negyed századig tartott, amíg a terv megvalósulhatott. A parlament 1884-ben fogadta el, hogy Csáktornya és Zágráb között vasútvonal létesüljön. Az építés 1886-ig tartott, végül a vonal egy részét már szeptemberben, a maradék szakaszt decemberben nyitották meg a forgalomnak. Ezzel Varasd is bekerült az országos vasúti hálózatba. A mellékvonalak későbbi megépülésével Varasd Észak-Horvátország legnagyobb vasúti csomópontja lett. 1910-ben 13 398 lakosából 11 497 horvát, 585 német, 471 magyar, 441 szlovén, 232 szerb, 102 cseh volt. A trianoni békeszerződésig Varasd vármegye székhelye volt. A 20. századra Varasd a környék ipari központja lett. A Tivar textilgyárat 1918-ban alapították. Fontos ipari üzemei még a Varteks textilgyár, a fémipari, élelmiszeripari és építőipari üzemek. 2001-ben a hozzá tartozó településekkel együtt 49 075, ebből 47 069 horvát lakosa volt. A városban ekkor 41 434 fő lakott. 2003-ban megnyílt a magyar határtól Muracsánytól Zágrábba vezető horvát autópálya, mely Varasdot is bekapcsolta a modern autópálya hálózatba. Nevezetességei A város legnagyobb látnivalója a vár, amely a városközpont északnyugati részén található, ma itt található a városi múzeum. A várat először a 12. században említik és valószínűleg a megye központja volt. A 14. század végén a Celjei grófok kapták meg a területet és gótikus stílusban újjáépítették a várat. A vár a 16. században érte fénykorát, amikor reneszánsz stílusban átépítették. Az építkezések 1544-ben indultak Domenico dell'Allio itáliai mester irányításával. Ekkor épült a reneszánsz várpalota is. A vár a 16. század végén az Erdődyeké lett, akik több részét barokk stílusban építtették át. A vár körül a külső nagy sánc maradványait ma egy széles, egykor vízzel telt árok övezi. Ennek vonalvezetésén ma is megfigyelhetők a külső védelmi vonal sarkain állt hatalmas négyszögletű bástyák nyomai. A várfalhoz és a várudvarhoz tartozó épületekből mára kevés maradt meg, de ezek közül ma is megcsodálható az őrtoronynak nevezett várkapu épülete, amelyben ma a vármúzeum működik. A középkorban emelték a Szent Miklós plébániatemplomot, amely ebben az időben a város fő szakrális épülete volt. A templomot a 15. században gótikus stílusban átépítették. Ebből az időből való a harangtorony. A 18. században barokk stílusban építették át. A város a barokk időben indult fejlődésnek. 1642-46 között épült a jezsuita templom, amely kora barokk stílusú. 1650-ben épült a Keresztelő Szent János ferences templom, amelynek építőmestere Peter Rabba grazi építész volt. Falait gazdag képek és szobrok díszítik. A város székesegyházát Mária Mennybemenetele tiszteletére szentelték. 1642 és 1646 között épült kora barokk stílusban, eredetileg a jezsuiták temploma volt. A ferences kolostor 1626 és 1632 között épült barokk stílusban, a gradaci István mester irányításával. A jezsuita kolostort 1679 és 1691 között építették, építőmestere a leibnitzi Jacob Schmerleib mester volt. A kapucinus kolostor és templom a 18. század elején épült. Építői az ország más részéből érkezett horvát mesterek voltak. Az orsolyiták templomát 1722 és 1729 között, kolostorát 1715 és 1749 között építették Mária Terézia királynő adományából. Az 1776-as tűzvész után épült templomok a Szent Flórián-templom (1777) és a Szent Vitus-templom (1782). 1884-ben épült az ortodox Szt. György-templom. Barokk paloták A Sermage-palota A főtéren áll az 1523-ban épített barokk városháza. Brandenburgi György adományozta a városnak és funkcióját a mai napig megtartotta. Európa egyik legrégibb városháza épülete, melyet 1791-93 között késő barokk stílusban építettek át. A városban ma több barokk palota is látható, melyek a 17. és a 19. század között épültek. A Főtéren található a Draskovics grófok palotája, mely a 18. században épült egy korábbi 16. századi palota helyén. A tér túloldalán áll a 19. században épített püspöki palota. A Franjevački-téren áll a híres kétemeletes pazarul díszített homlokzattal rendelkező Patačić-palota. Egykor nyüzsgő társadalmi élet folyt benne. Franjo Patačić és felesége Katalin asszony fényes táncmulatságokat, színházi előadásokat rendezett itt. A palota belső falain több barokk falfestmény látható. A mellette álló Varasdi megyeháza Horvátország egyik legnagyobb barokk palotája, mely Janov Erber tervei szerint épült. Szintén számos falfestmény díszíti. Ugyanezen a téren áll az 1785-86-ban épített Wasserman-Kreuz-palota. A Herzer-palota 1791-95-ben épült késő barokk-klasszicista stílusban. Érdekessége, hogy építtetője Franjo Herzer nem volt nemes ember, mert városi postásból emelkedett fel, miután a lutrin meggazdagodott. Később vagyonát és a palotát is elveszítette. Ma benne található a múzeum néprajzi részlege. A közelben áll a 18. század hatvanas éveiben épített káptalani palota, melyet a zágrábi káptalan építtetett. A homlokzatát díszítő isteni szemről ismerhető fel. A Stančić-téren az óváros egykori kapuja közelében található a 17. században épített Prašinski-Sermage-palota, mely színes homlokzatáról ismerhető fel. Mai formáját 1750-ben nyerte el, a klasszikus és kortárs művészek galériája található benne. A Szabadság-téren (Trg Slobode) áll a Petković család 1767-ben épített palotája. Díszes kapuzata felett a család címere látható. A városfalakon kívül a Kapucinus-téren áll az 1760-as években épített rokokó Erdődy-palota. A városfalaktól északra található az 1774-75-ben épített Keglević-palota, Jakov Erber építész műve. A városmag közelében északra emelkedik a pálosok 1760-ban épített székháza. Belső díszítésében fennmaradtak eredeti rokokó stukkódíszei. A városmagtól délre a Zagrebačka utcában található a Patačić-Puttar-palota, mely több városi ház összeépítéséből létesült és mai formáját a 18. és 19. század fordulóján történt átépítéskor kapta. Egyéb látnivalók Az Óváros körül ma is láthatók az egykori városfalak maradványai. Tornyaiból mára kettő maradt fenn a Gaja utcai Lisak-torony és a Stančić-téren álló Láncos-ház. Régi árkádos földszintes reneszánsz épület a Ritz-ház a 17. századból a Franjevački-tér és a Tomislav király-tér között. 17. századi reneszánsz épület a Szakmárdi-ház is a Habdelića utcában. A Nemzeti Színház épületét 1873-ban a bécsi Hermann Helmer tervei szerint építették. A 19. századból és a 20. század elejéről származik a városi villasor, melyből a legkorábbi a Cesarca utcai klasszicista Mueller-villa. A folytatásában levő Kolodvorska utcában is számos szecessziós villa áll. A város szobrai közül a legnevezetesebbek az Óvárosban álló barokk Nepomuki Szent János-szobor, a ferences templom előtt álló Grgur Ninski-szobor a híres horvát szobrászművész Ivan Meštrović alkotása és a megyeháza udvarán álló népszerű Erzsébet királyné-mellszobor, mely korábban a városi parkban állt. A városi temetőben a szobrászművészet és a kertművészet szép alkotásait láthatjuk. A temetőt az ország egyik legszebb ilyen létesítményének tartják. 

  Szentilona - 

A Szent Ilona kápolna 1376-ban Lackfy II. István horvát bán alapította a Boldogságos Szűz Mária és a Mindenszentek tiszteletére szentelt pálos kolostorát, melynek építését 1404-ben a Cilleiek fejezték be. 1420-ban Cilleiek a falut is a pálosoknak adományozták. Amikor 1546-ban a Zrínyiek a Muraköz birtokosai lettek, a kolostort Szent Ilona tiszteletére szentelték fel. A Szent Ilona kápolnát, ahova később Zrínyi a család több tagja is temetkezett 1559 és 1561 között Zrínyi Miklós építtette. Elsőként a szigetvári hős 1561-ben elhunyt feleségét, Frangepán Katalint temették ide. 1566-ban fia Zrínyi György a szigetvári hős török által átadott levágott fejét Győrből ünnepélyesen Csáktornyára hozatta, majd Szentilonán katonai tiszteletadással temettette el. Sírkövét vörös márványból faragtatta ki, melynek egy nagyobb darabját a feltáráskor az egyik oszlopba beépítve találták meg. 1570-ben a protestánsok támadása okozott károkat, de a szigetvári hős síremléke még 1577-ben is épségben volt. Ebben az időben a Zrínyiek is felvették a protestáns hitet. 1580-ban Zrínyi György már akadályozta a pálosok itteni működését, jobbágyainak tiltotta a csáktornyai pálos templom látogatását. Perjelüket is börtönbe záratta, úgyhogy a rend tartományfőnökének a királyhoz kellett fordulnia oltalomért. Ennek ellenére az 1603-ban vépi várában elhunyt királyi tárnokmestert is a szentilonai sírboltba temették. A katolikusok 1619-ben kelt panaszlevele szerint fiai még ekkor is tiltották jobbágyaiknak a szentilonai pálos templom látogatását. 1622-ben Zrínyi György visszatért a katolikus hitre és elkergette a protestáns igehirdetőket. Halála után 1627. szeptember 5-én nagy pompával temették el a szentilonai családi sírboltba, melyet ez alkalomból már bővíteni kellett. Ekkor épült ki végleges formájában a családi mauzóleum. III. Ferdinánd király 1639. április 19-én kelt rendeletében a szentilonai pálosoknak búcsú és vásártartási jogot engedélyezett. A pálosok és a főúr, Zrínyi Miklós a költő és hadvezér közötti viszony ezekben az évtizedekben nyugodt, kiegyensúlyozott volt, így a kolostor is gyarapodásnak indult. 1650 szeptemberében valószínűleg az itteni sírboltban temette el fiatalon elhunyt feleségét, Draskovich Mária Eusébia grófnőt, csakúgy mint 1656-ban és 1658-ban elhalálozott gyermekeit is. 1664. november 18-án a kursaneci erdőben bekövetkezett tragikus halálát követően december 21-én őt magát is a családi sírboltba temették. Ezután öccse, Zrínyi Péter lett Csáktornya ura, akit 1671-ben felségárulásért Bécsújhelyen lefejeztek, birtokait pedig elkobozták. Tetemét a bécsújhelyi temető árkából csak 1919-ben szállították a zágrábi székesegyházba, mivel a családi sírbolt ekkor már nem létezett. Zrínyi Miklós fia Zrínyi Ádám, aki később visszakapta apja birtokait ezer forintot adományozott a szentilonai kolostornak, hogy édesapja lelki üdvéért hetente szentmisét mondjanak. Ő 1691. augusztus 19-én magyar zászlósúrként halt hősi halált a szalánkeméni csatában. Holttestét a hagyomány szerint hazaszállították és a szentilonai családi sírboltban helyezték örök nyugalomra. Özvegye Lamberg Katalin Mária grófnő 1692-ben Csehországba költözött. Örökös hiányában a családot kihalttá nyilvánították, birtokaik visszaszálltak az uralkodóra, pedig ekkor még élt Zrínyi Péter koholt vádak alapján börtönbe zárt fia Zrínyi János. Ő 1703. november 11-én hunyt el vakon és őrülten grazi börtönében. Húga Zrínyi Veronika Auróra a család utolsó sarjaként 1735-ben hunyt el a klagenfurti orsolyita apácák zárdájában. 1695. április 29-én a kolostort tűzvész pusztította el, ennek során leégett a Zrínyiek mauzóleuma is. Ezután a kolostort részben a mauzóleum anyagának felhasználásával barokk stílusban újjáépítették. Ekkor semmisültek meg a család sírjai és a holttetemek is. A szigetvári hős márvány szarkofágját is darabokra törték és a kolostor falaiba építették be. A mauzóleum, a Zrínyi-család koporsóival, szarkofágjaival nyomtalanul eltűnt. 1738-ban a Muraközt pusztító földrengésben a kolostor is nagy károkat szenvedett, melyeket csak 1745-ben hoztak rendbe. 1782-ben II. József rendeletével a pálos rendet is feloszlatta. A kolostor állami tulajdonba került, majd az épületet 1802-ben báró Knezevich János kapta meg, aki a kolostort kastéllyá alakíttatta át melynek a korábbi templom lett a kápolnája. A család több tagját is a szentély alatti sírboltba temették. A napóleoni háborúk alatt a kolostort katonai raktárnak, a templomot pékműhelynek használták. 1859-ben a Festeticsek lettek az új birtokosok, akik már csak a délnyugati szárnyat használták, végül 1880-ban egy földrengés ezt is elpusztította. A falunak 1910-ben 478, többségben horvát lakosa volt, jelentős magyar kisebbséggel. A trianoni békeszerződésig Zala vármegye Csáktornyai járásához tartozott. 1924-ben a kolostor területén ásatások kezdődtek azzal a céllal, hogy a Zrínyiek még fellelhető maradványait a zágrábi székesegyházba szállítsák, azonban néhány csonttöredéken kívül csak Frangepán Katalin feltételezett sírját sikerült megtalálni. Ekkor került elő a szigetvári hős szarkofágjának egy darabja is. 2001-ben a község 2770 lakosából 2710 horvát volt. A falunak magának 2350 lakosa volt. Nevezetességei Szent Ilona kolostor helyreállított maradványai ma családi házaktól és kertektől körülvéve magányosan állnak. A romokat 1990 és 1997 között tárták fel. Az egykori templomból mára megmaradt Szent Ilona kápolna 14. századi falfestményeinek maradványait 1954-ben találták meg a késő barokk réteg alatt. A freskókat, melyeket ekkor konzerváltak szakértők a 14. század utolsó harmadában északitáliai mester által készített munkának tartják. Az ásatások során megtalálták a Zrínyiek sírboltjának maradványait is, melyek a mai kápolnától különállóan cseréptetővel védett kis építmény alatt láthatók. A romokat helyreállították, ma a Csáktornyai Muraközi Múzeum gondozásába tartoznak. 

 Csáktornya vára északról nézve

Várát a Hahót nembeli Csák, a Csányi család őse építtette a 13. század közepén. A vár első formájában egy árokkal övezett lakótorony lehetett, síkvidéki mocsárvár volt. 1270-től osztrák kézen volt, 1328-ban Károly Róbert visszaszerezte. I. Lajos király 1350-ben Muraközzel együtt Lackfi István erdélyi vajdának adományozta, aki 1351-től a horvát-szlavón-dalmát báni címet viselte. Miután a Lackfiak kegyvesztettek lettek a Muraközt 1397-ben a Kanizsaiak kapták meg, akik Zsigmond király hívei voltak, de már 1405-ben elvették tőlük. 1437 után a Cilleieké, majd a Cilleiek többi birtokával együtt Vitovec János horvát bán szerezte meg, de örökösei elveszítették. Hunyadi Mátyás kincstárnokának, Ernuszt János budai nagykereskedőnek és bankárnak adományozta, aki megkapta a horvát báni címet is. 1540-ben a csáktornyai Ernusztok kihalása után az uradalom rövid ideig a Keglevich családé, 1546-ban a későbbi szigetvári hős Zrínyi Miklósé lett. A Zrínyiek uralma alatt a város és a vár is nagyot fejlődött. A várat sokszög alakúra építették át és olaszbástyákkal erősítették meg. A reneszánsz várpalotában a Zrínyiek királyi pompa szerint éltek. Itt írta Zrínyi Miklós költő a Szigeti veszedelmet és itt is hunyt el 1664. november 18-án egy vadkanvadászat közben kapott halálos sebe miatt máig tisztázatlan körülmények között. Itt szervezte haláláig a Habsburgok illetve törökök elleni felkelést. Öccse Zrínyi Péter folytatta a vasvári békével elégedetlen főurak mozgalmát és innen ment 1671-ben Bécsbe, hogy tisztázza magát. Távollétében Spankau császári tábornok a várost feldúlta, családját fogságba ejtette. Zrínyi Zrínyi Miklós özvegyét elüldözték, fiát Zrínyi Ádám I. Lipót parancsára szigorú őrizet mellett Prágában nevelték. Ennek ellenére nem hasonlott meg, a török elleni harcban esett el Zalánkeménél 1691. augusztus 19-én huszonkilenc éves korában. A császári udvar minden vagyonát elkobozta. Zrínyi Jánost börtönbe vetették, aki ott megőrülvén meghalt. Ezzel kihalt a Zrínyi család.

A Zrínyiek kihalta után 1719-ben az Althan grófok birtokába került a vár, akik az egész épületegyüttest Martinelli itáliai építész tervei szerint kényelmes barokk kastéllyá alakították át. Ekkor épült meg a palota második emelete is. Az átépítés után elvesztette erődítmény jellegét. Az új kapubástya tetején lévő harangtoronyba egy óraművet is beépítettek, ami akkoriban nagy szenzációnak számított. 1791-től Csáktornya urai a Festetichek lettek, akik lakókastélyként használták.

1848. október 18-án itt verte meg Perczel Mór a horvátokat, kiszorítva őket a Muraközből. 1855-ben cukorgyár nyílt a várban mely 1870-es bezárása előtt a legnagyobb volt az akkori Magyarországon. Ezután a vár járásbíróságnak és a városi iskolának adott otthont.

A város első iskoláját és tanítóját a 18. században a zágrábi püspökség vizitációja említi először. 1857-ben már két iskola működött a településen négy tanárral és 558 tanulóval, egy katolikus és egy zsidó. Később az iskolákat államosították. 1888-ban tanítóképző létesült a várban, majd 1898-ban felépült a mai is álló régi iskolaépület.

1910-ben 5213 lakosából 2433 magyar, 2404 horvát és 251 német volt. A trianoni békeszerződésig Zala vármegye Csáktornyai járásához tartozott, utána a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz csatolták. Jugoszlávia 1941-ben bekövetkezett széthullása után ismét Magyarországhoz került a város, majd a második világháború után az ismét létrejött Jugoszlávia része lett. A városnak 1999-ben 27 000 lakosa volt.
Nevezetességei

Csáktornya vára a 13. században épült. A 16. században a Zrínyiek sokszög alakúra bővítették és jelentősen megerősítették. A 18. század első felében az Althan grófok kényelmes barokk palotává építették át. A szabadságharc alatt báró Hív-vári Meszéna Ferenc, Perczel Mór megbízásából megerősítette. 1923-ig a Festeticsek tulajdona, akik a 19. században cukorgyárat alakítottak ki benne, majd a helyi iparkamara vette meg az épületet. 1946-tól gazdasági iskola és diákotthon működött itt. 1954-óta a várban a Muraközi Múzeum található. Ma történeti és vadászati kiállítás látható benne. Itt látható a szigetvári hős töredékes sírlapja.
A város másik történelmi műemléke a ferences templom és kolostor. A kolostor helyén korábban egy fából épített kolostor állt, melyet Zrínyi Miklós építtetett újjá. A mai épületet 1702 és 1750 között emelték. A templom Szent Miklós püspök tiszteletére van szentelve. Belseje a barokk stílusnak megfelelően gazdagon díszített. Barokk tornyát 1753 és 1757 között emelték.
A Republike téren áll Zrínyi Miklós 1904-ben emelt emlékoszlopa (Aróky Aladár műve), rajta a költő és hadvezér domborműve.
A városi parkban található a Muraköz szülöttének, Szent Jeromosnak 1766-ban készített szobra Veit Königer stájer szobrászművész alkotása.
A Szentilonai úton található a Festetics grófok egykori késő romantikus kastélya, 1855 és 1888 között az egykori cukorgyárhoz tartozott. Ma a városi kórház működik benne.
A város központjában a Ferenc (Franjevački trg) és a Köztársaság (Trg Republike) tereket összekötő Tomislav király utca több, a 18. és a 19. században épített házat foglal magába. A Kralja Tomislava 1 szám alatti Városháza 1816-ban épült késő barokk stílusban. A 19. század végén és a 20. század elején épültek a 2, 8 és 18 szám alatti házak. Ebben az időben több földszintes és egyemeletes ház épült historizáló stílusban. Ide tartozik az 1888-ban épített tanárképző iskola, az 1900-ban emelt új Városháza épülete és az 1919-ben épített Első Horvát Takarékpénztár, mely ma a helyi önkormányzat székhelye.
Luxus igényeket elégített ki az egykori Kereskedelmi Kaszinó 1903-ban Horváth Ödön tervei szerint készült, magyar szecessziós stílusú épülete. A gazdag városi polgárság találkozóhelye volt kártyaszobákkal, játékteremmel, olvasóteremmel és táncteremmel.
Híres emberek :
Zrínyi Miklós –hadvezér, a szigetvári hős
Zrínyi György - politikus, horvát bán
Zrínyi Miklós - hadvezér, költő, filozófus
Zrínyi Péter - államférfi, énekes

 Az újlaki vár

1283-ban Wylak néven említi oklevél. Az Újlakiak ősi fészke, váruk a Duna partján áll. A várat valószínűleg a Csák nembeli Ugrin építtette a 14. század elején, először 1364-ben említik, ekkor kapta meg az Újlaki család.

1387-ben Garai Miklós macsói bán foglalta el kiűzve onnan a lázadó Horvátiakat. A 14. századra tízezres lakosságával Magyarország egyik legnépesebb városának számított. Ide a ferences kolostorba vonult vissza Kapisztrán János a nándorfehérvári diadal után, és itt halt meg 1456. október 23-án. Kápolnája a vár oldalában áll, oltárképén a parasztokat harcba vezető lánglelkű szerzetes, az oltár előtt pedig sírja látható. 1494-ben a Drágffy vezette királyi hadak foglalták el. A hagyomány szerint innét választották Tomori Pált a kalocsai érseki székbe. A kolostort 1526-ban dúlta fel I. Szulejmán szultán hadserege.

1526. augusztus 8-án nyolc napi ostrom után Ibrahim basa foglalta el, és csak 1688. július 12-én szabadította fel II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem serege. A török uralom alatt a szerémi szandzsák székhelye volt. Ezután birtokosai, az itáliai származású Odelscalchi hercegek boszniai keresztényeket telepítettek ide. A 19. században borai világhírnévre tettek szert. Az újlaki borokat azóta rendszeresen szállítják a brit királyi udvarba, például II. Erzsébet koronázásán is szolgáltak fel újlaki bort. 1991-ben lakói a szerbek elől elmenekültek, és a város hét évig szerb uralom alatt állt. 1998. január 15-én, a szerbek távozása után a város újra visszanyerte régi hírét, és tovább élnek bortermesztő hagyományai. A városnak ma 7000, a hozzá tartozó településekkel mintegy 10 000 lakosa van.
Látnivalók

Újlak várának maradványai (14. század).
Kapisztrán János kápolna - a vár oldalában található
Temploma szintén a 14. század elején épült, benne van eltemetve Újlaki Miklós és Újlaki Lőrinc.
Az Odelscachi-palotában található a városi múzeum.
Mellette török türbe áll.
A város környéke híres bortermő vidék, erre emlékeztet a bormúzeuma.

 Vörösmart

1246-ban neve Verusmorth néven szerepel. Középkori urai a Garai család tagjai voltak. Az 1500. év előtt Vörösmart Geréb Péter, Corvin Mátyás rokonának tulajdona volt, és a környék gazdasági központjának számított. 1719 táján német, majd néhány évtizeddel később magyar katolikusok érkeztek a faluba, addig lakosai magyar reformátusok voltak. A 18. század közepén került a község a bellyei uradalom tulajdonába. A 18. század végén 21 mesterember élt a faluban, de a lakosság többsége gazdálkodott. Gazdálkodói bort, gyümölcsöt termeltek és halászattal foglalkoztak. Területén uradalmi vendéglő és szálláshely működött.1818-ban 5 dunai malma és 1 patakmalma volt. A 19. században állattenyésztéssel, szőlő- és bortermeléssel foglalkoznak, kereskedelme ekkor élénk, fejlődése töretlen. V. Ferdinánd király 1841-ben várossá nyilvánította. 1872-ben megépült a Vörösmart-Kopács védőgát, hossza 32 kilométer. A Duna szabályozása által növekedett a megművelhető földterület. 1881-ben igazi mezővárossá nőtt, 2276 lakossal. Lakossága 1948-ban 2278 fő volt. Ettől kezdve a lakosság száma folyamatosan csökkent, 1991-ben már csak 1235-en lakják. Mára ez a szám 974-re süllyedt.

15 utcája van.

Vörösmarthoz (és Batinához) kötődik a középkori Vörös Márta legendája, aki vörös hajú hajadonként birtokolta a területet, és kocsijával a szakadék alatti Dunába hajtva öngyilkosságot követett el.