A Gerecsében fotózva / Folytatás a posztban

Duna parti tavasz

Nicsak, madarak! / Folytatás a posztban

 Juhászné Bérces Anikó

Októberben...

Itt a cinke, a picinke, 
fütyörész az ágon, 
ugra-bugrál, nézelődik, 
magot keres, látom. 
Lombos még a nyárfa ága, 
aranylóan sárga, 
meg-megvillan levele közt 
e kedves madárka. 
Köszönöm, hogy beköszöntél, 
kicsinyke széncinke, 
gyere vissza, mikor már a 
fának nem lesz inge. 
Eleséget találsz majd a 
madáretetőben, 
kis szalonna, meg magocska 
vár tégedet bőven.

Gazdag Erzsébet: Cinege etetés   

„Hej, télidő, hej, zord idő 

Elkéne most a hócipő! 

Ha volna hozzá ködmön is, 

S ha már kívánok – sapka is!” 

- sóhajt a kis madár, 

Míg ablakpárkányomra száll. 

Kopogtat: ”Kopp-kopp, hallod-e? 

Ablakodat kinyitod-e? 

Adsz-e ebédre jó magot? 

Már három napja koplalok. 

Fáztál-e télen éhesen? 

Én ázom-fázom s éhezem.” 

Már nyitom, nyitom, cinege, 

Gyere, meleg van idebe! 

Itt van szalonna, friss köles, 

Csak válogass, csak csipegess! 

Odább hussan a kis bolond, 

És csupa félés, csupa gond. 

Kiszórom a magot neki. 

Rám pislog, aztán fölszedi. 

 Gyüre Lajos - Zoli bácsi cinkéi

Zoli bácsi madarai,

az árva kis cinkék,

bár az ablak zárva, néma,

odaszállnak, mint rég.

Nincsen, aki kitekintsen,

s kedves szóval várna,

régen nincs már a párkányon

kenyérbél, mustármag.

De azért ők hű madarak,

s ha csikorog a hó,

ott tanyáznak seregestül,

s bekiáltnak: hahó!

- Hahó, hahó! Hát a párkány

mért nincs telis-teli?

Zúgolódik a sok kicsi

torzonborz csicseri.

Ám egyszer csak meglibben a

zöld zsalunak szárnya,

s egy maréknyi apró kis mag

hullik a párkányra.

És a cinkék úgy, mint régen

hálásan csevegnek,

fittyet hánynak a ropogós

zimankós hidegnek.

 Szabó T. Anna : Cinke

Cin-cin, cinege!

De fekete a feje!

Szeme alatt fehér folt –

azt cicegi: „Elég volt!

Két hosszú nap beletelt,

nem találok eledelt!

Ha te sem adsz egy magot,

harmadnapra megfagyok!”

„Jó, hogy ideröppentél!

Itt nem bánt a roppant tél.

Adok madáreleséget,

és a kánya se les téged!”

Cin-cin, cinege!

De fekete a feje!

Sárga mellény alatta –

gömbölyödik pocakja.

Cinke ugrál, ágról ágra

Mögötte repked a társa,

Ha magot lel

Társa az eget nézi,

Párját mindentől félti.

Ha vércsét lát

Felkiált menten,

És sűrű bokorba bújnak

Mind a ketten.

Cinke ugrál ágról ágra,

Mögötte röpköd a társa

Télen a jó meleg odú védi,

S az etető, a magot rejtő,

A madarakat segíti!

 Pete Margit

Nicsak, madarak!

Nicsak! Ott egy kicsi veréb 
aki ugrik, sohase lép. 
Nincsen gondja sosem egyéb: 
magot lelni minél elébb! 

Nézd! Az meg a fehér gólya! 
Féllábáról néz a tóra. 
Kelepel, mert azt tanulta, 
fészke mindig visszavárja. 

Nini! Ott röppent egy fecske! 
Épp most száll le az ereszre. 
Villás farkát illegetve 
csicseg-ficseg rovart lesve. 

Figyeld! A fán ül egy bagoly! 
Nappal alszik, ne zsinatolj! 
Hogyha huhog, meg ne orrolj! 
szerencsét hoz, arra gondolj. 

Lám, ott meg egy tubi-galamb! 
Párt talál majd mihamarabb. 
Turbékolnak, tolluk dagad, 
felröppennek, s eláll szavad... 

Amerre nézel, madarak?! 
És még milyen sokan vannak! 
Őket nézni mindig kaland, 
de bántani sosem szabad!

ŐSZ / Folytatás a posztban

 ...búcsú-könnyeit sírja a nyár

makacs felhőkkel köszön el

rozsdás keszkenőt nyújtva vár

a szőlő-illatú szeptember

pimasz mosolyától majd minden beérik

december felé tesóival araszol

a levegő hőfokát már csak mustban mérik

és tavaszodik a másik féltekén valahol...

 Simola Teréz Csilla

A levél meséje

Duna parti őszben csendesen ballagok,
Fent rigó énekel egy fáradt dallamot.
Langymeleg az idő, de az ősz ecsetje
A leveleket már vörösre festette.
Pajkos szellő a faágak között zenél,
A sűrű nád halkan, zizegve mesél:

Nyáridőben, jó melegben
Békakórus volt az estben,
Tücsökzene szállt a légben,
Ezer csillag fenn az égen.

Öreg hold lámpást tartott,
Világítva meg a partot.
Fiatal pár kéz a kézben,
Ezüstösen izzó fényben.

Fiú bátor, szelíd a lány,
Habok mondták: szép ez a pár.
Szemük mind a csillagfények,
Egyre jobban, jobban égtek.

Lány és fiú halkan jöttek,
Szerelemből álmot szőttek.
Álmuk legyen hosszú, édes,
Éppen olyan, mint az élet.

Duna parti őszben csendesen ballagok,
Nézem a fát, mely árnyékával andalog.
A parton hullámok csacsognak cserfesen,
Az éj sötétje megül már a fenyvesen.
A hűs, esti szélben susog minden levél,
Az elmúlt nyarak szerelmeiről regél...

 Hillai László

Szójátékok

A tűz

Ereje a fában szunnyadt,
de amikor lángra gyulladt,
kiadta a tűz erejét,
nem bírod a lángja hevét.

A víz

Cseppekben van az ereje,
sok cseppnek tenger a neve.
Elbírhat egy hajóhadat,
de ha csepeg, vasat koptat.

A szél

A lágy szellő kellemetes,
viharral jön, félelmetes.
A hidegben rossz is lehet,
fagyossá teszi a telet.

Tavasz

Kinyílik már a hóvirág,
álomból ébred a világ.
Szívünkben új vágyat fakaszt,
alig várjuk már a tavaszt.

Nyár

Egy fecske nem csinál nyarat,
boldog, aki sokat arat.
Nem bánja, ha fáj tenyere,
örül, hogy már van kenyere.

Ősz

A sok gyümölcs mind beérett,
lombot hullat a természet.
Örül neki Jancsi, Sára,
járhat már az iskolába.

Tél

Eljött, itt van a Télapó,
hullik a hó, ez csuda jó.
Kik meleg szobában vannak,
örülnek az ajándéknak.

 Hillai László

Ősz

Borult az ég, fakult, itt van az Ősz újra,
beterít nyirkos köd, telepszik az útra.
Ilyenkor emlékszünk boldogan a nyárra,
hátunkat égető meleg napsugárra.

Meleg a bizsergés, mi emlékként marad,
de most már hűvösen összehúzod magad.
Szomorúság, bánat ilyenkor jő elő,
hová lett az égről a sok bárányfelhő?

Mosolyát, kellemét, örömét a nyárnak
temetőbe visszük sírokra virágnak.
Gyertyát gyújtva égő a hű emlékezés,
eltemeti majd a gyógyító feledés.

 Nichi-ya Nikoletta

Őszi táj

Ecset helyett tollat ragadok,
festék híján szavakkal alkotok.
Ihletet merítek az őszi tájból,
így veszek búcsút a forró nyártól.

A természet már készül a fagyos télre,
a vándormadarak is elrepültek délre.
Tarka színekben pompázik az erdő,
s az eget ellepte egy szürke felhő.

Támad a szél, a fák lombjába tép,
szomorkás látvány, de mégis így szép.
Egy elsárgult levél a tó vizébe repül,
búcsút int a világnak, majd végleg elmerül.

 Paula S. Tizzis

Őszi fotózásom

Most lencsevégen van az ég,
tán azt nézem, hogy milyen kék,
gerlepár kortyol a tóból,
a sok is megárt a jóból.

Tarka cica feni fogát,
azon kapja hamar magát,
ugrása lassú, bár lapult,
vizesen hibából okult.

Béka levélről kukucskál,
arrébb van még a gólyabál,
aranyhal szórja pikkelyét,
ő nem tudja az értékét.

Szilva fonnyad a fatetőn,
magasan van biz`rettentőn,
gyerek keze még túl rövid,
feljebb mászna, tán leesik.

Kutyák lihegnek a napon,
bundájuk forró lett nagyon,
mennének hűvösbe, balgák,
de ők az árnyékot várják.

Dió koppan, mókus viszi,
magát oly okosnak hiszi,
mosolyogva körbenézek,
égen szivárványt remélek...