2016. október 18., kedd

ALMÁSFÜZITŐI ŐSZ / Folytatás a posztban

Kustra Ferenc

Ősz hozta változás...

Úti batyuban van már a nyár, mint kutya tépett rongya,
Bár az ég még kék, a nap meg a sugarát csak úgy ontja...
Nyomában aranykalász eltűnik, és jő az őszi színvarázs.
Jön már a várt szüret, rohamléptekkel közeleg a hervadás.

Őszi nap már laposan pislog, kimerült, látszik,
Szemből még a szemembe süt, de látom, hogy fázik,
Bizony már csak nagyon kínlódva süt és szenved a napsugár,
Hullani kezdő falevelek mutatják, messze megy a nyár!

Ahogy már ősz van, a tél már tél közeleg, hideget tereget,
És előkészíti a jégnek és a mély hónak a terepet.

Ősz hiába kezdené már, mi az ő tivornyája,
Az égen szűk még neki rászabott, égi kabátja,
De messze van még az, őt kicsit siratom... halála.

Ne féljetek, gyerekek! Amíg én itt vagyok,
Tudom, hogy vigyáznak ránk az égi csillagok,
Szárnyalj, hitünk, szaggasd szét ezt a felleget,
Repülj és száguldj, adj magadból eleget.

Őszöcske, csináld édesre a fák-bokrok magvát,
Fesd édesre a szőlőt, a szilvát meg az almát.
Tedd te még gyönyörűbbé a sok színes bokrot-fát.

Te Ősz! Festői munkáddal érdemben csak dicsekszel,
De látszik, a műved csodás, Te nagyon is igyekszel.

Sárgult falevelek közt még furakszik a csokor napsugár,
Szellő simogatja ág derekát, ami levéltelen már.

Aztán ködből hirtelen árnyék bukkan elő kínból,
Látom, hogy egy kivert eb, aki sántán csak araszol.
Szegény olyan, mint aki most menekült meg a sírból.

 Lupsánné Kovács Eta

Az erdő átváltozása
(őszi kép)

Az erdei iskolában
kezdődik a tanóra,
Madár páros érkezik most
felülnek egy karóra

Mókus figyel az odúból,
később talán ő is jön,
Gyűlnek már az erdőlakók
ágon, bokron, és földön.

Érkezik a medve tanár
nem tart névsorolvasást,
Színes festék osztásával
kezdi a foglalkozást.

Nagy feladat vár most rátok,
rajzóra következik
Örül a sok erdőlakó,
festészetet szeretik.

Fák levelét fent festeni,
kijelöl egy csapatot
A levelek mosolyognak,
túl ragyogják a Napot.

A többiek lent színeznek,
a fűben, az avarban,
Ecsetüket mártogatják
barnában és aranyban.

Az őszi kép gyönyörű lett
ezt mindenki belátja,
Következő rajzórának
téli kép lesz témája.

 Nichi-ya Nikoletta

Őszi képek

Megkopott ruháját ölti fel a táj,
a tűzforró nyár már messze jár.
Haldokló levelekkel játszik a szél,
az utolsó tánc hamarosan véget ér.
Elered a zápor, zokognak a fellegek,
siratják mindazt, ami rég elveszett.
Ködös reggelek köszöntik a Napot,
melyet az erő már régen elhagyott.
A természet lassan nyugovóra tér,
a nyár már csak az emlékekben él.

 Domonkos Jolán

Ősz

Fákról hulló színes levél
tarka szőnyeget hint elénk,
piros, sárga, rozsdabarna
a fű színét eltakarja.

Vidám, fürge levéltömeg
szalad, repül körbe-körbe,
a szél lazán játszik velük,
odafent már nincsen helyük.

Kopár ágak égbe nyúlnak,
látjuk, az évszakok múlnak,
avart seper sok-sok ember,
így küzdünk a természettel.

Az ősz szomorkásan nevet,
hideg télnek készít helyet,
aludni készül a világ,
lassan kell a télikabát.

 Simola Teréz Csilla

A levél meséje

Duna parti őszben csendesen ballagok,
Fent rigó énekel egy fáradt dallamot.
Langymeleg az idő, de az ősz ecsetje
A leveleket már vörösre festette.
Pajkos szellő a faágak között zenél,
A sűrű nád halkan, zizegve mesél:

Nyáridőben, jó melegben
Békakórus volt az estben,
Tücsökzene szállt a légben,
Ezer csillag fenn az égen.

Öreg hold lámpást tartott,
Világítva meg a partot.
Fiatal pár kéz a kézben,
Ezüstösen izzó fényben.

Fiú bátor, szelíd a lány,
Habok mondták: szép ez a pár.
Szemük mind a csillagfények,
Egyre jobban, jobban égtek.

Lány és fiú halkan jöttek,
Szerelemből álmot szőttek.
Álmuk legyen hosszú, édes,
Éppen olyan, mint az élet.

Duna parti őszben csendesen ballagok,
Nézem a fát, mely árnyékával andalog.
A parton hullámok csacsognak cserfesen,
Az éj sötétje megül már a fenyvesen.
A hűs, esti szélben susog minden levél,
Az elmúlt nyarak szerelmeiről regél...


 Juhászné Bérces Anikó

Őszi nyárfa

Aranysárga könnyét
ontja már a nyárfa,
vigasztalja napfény
langymeleg sugára`.

Csupasz karja mozdul,
ég felé kitárja,
süvítő, jeges szél
marka marja, rázza.

Nem érdekli semmi,
kába lelke fájva,
elernyedve készül,
vár az elmúlásra.


 Mészáros Lajos

Beköszöntött az ősz

Vége van a nyárnak,
beköszöntött az ősz,
nem őrzi a kertet
többé már a vén csősz.

Hull a fa levele,
az őszi szél hordja,
szegény hajléktalan
az eget bámulja.

Csapkod az eső is,
hol talál oltalmat,
átélt márpedig ő
ezernyi borzalmat.

Sajog minden csontja,
ha a télre gondol,
nincs neki kályhája,
a tűz nem dorombol.

Elhagyott pincékben
húzza ki a telet,
a nyirkos pinceföld
ad neki nyughelyet.

Mindig megsiratja
a nyár elmúlását,
keserves élete
fényes ragyogását.

Nyári, meleg napon
a parkban hűvösül,
ha jön a hideg tél,
pincébe menekül.

Nyirkos pinceföldön
melegről álmodik,
gémberedett teste
mennyekbe távozik.



2016. október 11., kedd

Nicsak, madarak! / Folytatás a posztban

 Juhászné Bérces Anikó

Októberben...

Itt a cinke, a picinke, 
fütyörész az ágon, 
ugra-bugrál, nézelődik, 
magot keres, látom. 
Lombos még a nyárfa ága, 
aranylóan sárga, 
meg-megvillan levele közt 
e kedves madárka. 
Köszönöm, hogy beköszöntél, 
kicsinyke széncinke, 
gyere vissza, mikor már a 
fának nem lesz inge. 
Eleséget találsz majd a 
madáretetőben, 
kis szalonna, meg magocska 
vár tégedet bőven.

Gazdag Erzsébet: Cinege etetés   



„Hej, télidő, hej, zord idő 

Elkéne most a hócipő! 

Ha volna hozzá ködmön is, 

S ha már kívánok – sapka is!” 



- sóhajt a kis madár, 

Míg ablakpárkányomra száll. 

Kopogtat: ”Kopp-kopp, hallod-e? 

Ablakodat kinyitod-e? 



Adsz-e ebédre jó magot? 

Már három napja koplalok. 

Fáztál-e télen éhesen? 

Én ázom-fázom s éhezem.” 



Már nyitom, nyitom, cinege, 

Gyere, meleg van idebe! 

Itt van szalonna, friss köles, 

Csak válogass, csak csipegess! 



Odább hussan a kis bolond, 

És csupa félés, csupa gond. 

Kiszórom a magot neki. 

Rám pislog, aztán fölszedi. 

 Gyüre Lajos - Zoli bácsi cinkéi


Zoli bácsi madarai,

az árva kis cinkék,

bár az ablak zárva, néma,

odaszállnak, mint rég.



Nincsen, aki kitekintsen,

s kedves szóval várna,

régen nincs már a párkányon

kenyérbél, mustármag.



De azért ők hű madarak,

s ha csikorog a hó,

ott tanyáznak seregestül,

s bekiáltnak: hahó!



- Hahó, hahó! Hát a párkány

mért nincs telis-teli?

Zúgolódik a sok kicsi

torzonborz csicseri.



Ám egyszer csak meglibben a

zöld zsalunak szárnya,

s egy maréknyi apró kis mag

hullik a párkányra.



És a cinkék úgy, mint régen

hálásan csevegnek,

fittyet hánynak a ropogós

zimankós hidegnek.

 Szabó T. Anna : Cinke

Cin-cin, cinege!
De fekete a feje!
Szeme alatt fehér folt –
azt cicegi: „Elég volt!

Két hosszú nap beletelt,
nem találok eledelt!
Ha te sem adsz egy magot,
harmadnapra megfagyok!”

„Jó, hogy ideröppentél!
Itt nem bánt a roppant tél.
Adok madáreleséget,
és a kánya se les téged!”

Cin-cin, cinege!
De fekete a feje!
Sárga mellény alatta –
gömbölyödik pocakja.




Cinke ugrál, ágról ágra

Mögötte repked a társa,

Ha magot lel

Társa az eget nézi,

Párját mindentől félti.



Ha vércsét lát

Felkiált menten,

És sűrű bokorba bújnak

Mind a ketten.



Cinke ugrál ágról ágra,

Mögötte röpköd a társa

Télen a jó meleg odú védi,

S az etető, a magot rejtő,

A madarakat segíti!

 Pete Margit

Nicsak, madarak!

Nicsak! Ott egy kicsi veréb 
aki ugrik, sohase lép. 
Nincsen gondja sosem egyéb: 
magot lelni minél elébb! 

Nézd! Az meg a fehér gólya! 
Féllábáról néz a tóra. 
Kelepel, mert azt tanulta, 
fészke mindig visszavárja. 

Nini! Ott röppent egy fecske! 
Épp most száll le az ereszre. 
Villás farkát illegetve 
csicseg-ficseg rovart lesve. 

Figyeld! A fán ül egy bagoly! 
Nappal alszik, ne zsinatolj! 
Hogyha huhog, meg ne orrolj! 
szerencsét hoz, arra gondolj. 

Lám, ott meg egy tubi-galamb! 
Párt talál majd mihamarabb. 
Turbékolnak, tolluk dagad, 
felröppennek, s eláll szavad... 

Amerre nézel, madarak?! 
És még milyen sokan vannak! 
Őket nézni mindig kaland, 
de bántani sosem szabad!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...