Kustra Ferenc
Ősz hozta változás...
Úti batyuban van már a nyár, mint kutya tépett rongya,
Bár az ég még kék, a nap meg a sugarát csak úgy ontja...
Nyomában aranykalász eltűnik, és jő az őszi színvarázs.
Jön már a várt szüret, rohamléptekkel közeleg a hervadás.
Őszi nap már laposan pislog, kimerült, látszik,
Szemből még a szemembe süt, de látom, hogy fázik,
Bizony már csak nagyon kínlódva süt és szenved a napsugár,
Hullani kezdő falevelek mutatják, messze megy a nyár!
Ahogy már ősz van, a tél már tél közeleg, hideget tereget,
És előkészíti a jégnek és a mély hónak a terepet.
Ősz hiába kezdené már, mi az ő tivornyája,
Az égen szűk még neki rászabott, égi kabátja,
De messze van még az, őt kicsit siratom... halála.
Ne féljetek, gyerekek! Amíg én itt vagyok,
Tudom, hogy vigyáznak ránk az égi csillagok,
Szárnyalj, hitünk, szaggasd szét ezt a felleget,
Repülj és száguldj, adj magadból eleget.
Őszöcske, csináld édesre a fák-bokrok magvát,
Fesd édesre a szőlőt, a szilvát meg az almát.
Tedd te még gyönyörűbbé a sok színes bokrot-fát.
Te Ősz! Festői munkáddal érdemben csak dicsekszel,
De látszik, a műved csodás, Te nagyon is igyekszel.
Sárgult falevelek közt még furakszik a csokor napsugár,
Szellő simogatja ág derekát, ami levéltelen már.
Aztán ködből hirtelen árnyék bukkan elő kínból,
Látom, hogy egy kivert eb, aki sántán csak araszol.
Szegény olyan, mint aki most menekült meg a sírból.
Bár az ég még kék, a nap meg a sugarát csak úgy ontja...
Nyomában aranykalász eltűnik, és jő az őszi színvarázs.
Jön már a várt szüret, rohamléptekkel közeleg a hervadás.
Őszi nap már laposan pislog, kimerült, látszik,
Szemből még a szemembe süt, de látom, hogy fázik,
Bizony már csak nagyon kínlódva süt és szenved a napsugár,
Hullani kezdő falevelek mutatják, messze megy a nyár!
Ahogy már ősz van, a tél már tél közeleg, hideget tereget,
És előkészíti a jégnek és a mély hónak a terepet.
Ősz hiába kezdené már, mi az ő tivornyája,
Az égen szűk még neki rászabott, égi kabátja,
De messze van még az, őt kicsit siratom... halála.
Ne féljetek, gyerekek! Amíg én itt vagyok,
Tudom, hogy vigyáznak ránk az égi csillagok,
Szárnyalj, hitünk, szaggasd szét ezt a felleget,
Repülj és száguldj, adj magadból eleget.
Őszöcske, csináld édesre a fák-bokrok magvát,
Fesd édesre a szőlőt, a szilvát meg az almát.
Tedd te még gyönyörűbbé a sok színes bokrot-fát.
Te Ősz! Festői munkáddal érdemben csak dicsekszel,
De látszik, a műved csodás, Te nagyon is igyekszel.
Sárgult falevelek közt még furakszik a csokor napsugár,
Szellő simogatja ág derekát, ami levéltelen már.
Aztán ködből hirtelen árnyék bukkan elő kínból,
Látom, hogy egy kivert eb, aki sántán csak araszol.
Szegény olyan, mint aki most menekült meg a sírból.
Lupsánné Kovács Eta
Az erdő átváltozása
(őszi kép)
Az erdei iskolában
kezdődik a tanóra,
Madár páros érkezik most
felülnek egy karóra
Mókus figyel az odúból,
később talán ő is jön,
Gyűlnek már az erdőlakók
ágon, bokron, és földön.
Érkezik a medve tanár
nem tart névsorolvasást,
Színes festék osztásával
kezdi a foglalkozást.
Nagy feladat vár most rátok,
rajzóra következik
Örül a sok erdőlakó,
festészetet szeretik.
Fák levelét fent festeni,
kijelöl egy csapatot
A levelek mosolyognak,
túl ragyogják a Napot.
A többiek lent színeznek,
a fűben, az avarban,
Ecsetüket mártogatják
barnában és aranyban.
Az őszi kép gyönyörű lett
ezt mindenki belátja,
Következő rajzórának
téli kép lesz témája.
kezdődik a tanóra,
Madár páros érkezik most
felülnek egy karóra
Mókus figyel az odúból,
később talán ő is jön,
Gyűlnek már az erdőlakók
ágon, bokron, és földön.
Érkezik a medve tanár
nem tart névsorolvasást,
Színes festék osztásával
kezdi a foglalkozást.
Nagy feladat vár most rátok,
rajzóra következik
Örül a sok erdőlakó,
festészetet szeretik.
Fák levelét fent festeni,
kijelöl egy csapatot
A levelek mosolyognak,
túl ragyogják a Napot.
A többiek lent színeznek,
a fűben, az avarban,
Ecsetüket mártogatják
barnában és aranyban.
Az őszi kép gyönyörű lett
ezt mindenki belátja,
Következő rajzórának
téli kép lesz témája.
Nichi-ya Nikoletta
Őszi képek
Megkopott ruháját ölti fel a táj,
a tűzforró nyár már messze jár.
Haldokló levelekkel játszik a szél,
az utolsó tánc hamarosan véget ér.
Elered a zápor, zokognak a fellegek,
siratják mindazt, ami rég elveszett.
Ködös reggelek köszöntik a Napot,
melyet az erő már régen elhagyott.
A természet lassan nyugovóra tér,
a nyár már csak az emlékekben él.
a tűzforró nyár már messze jár.
Haldokló levelekkel játszik a szél,
az utolsó tánc hamarosan véget ér.
Elered a zápor, zokognak a fellegek,
siratják mindazt, ami rég elveszett.
Ködös reggelek köszöntik a Napot,
melyet az erő már régen elhagyott.
A természet lassan nyugovóra tér,
a nyár már csak az emlékekben él.
Domonkos Jolán
Ősz
Fákról hulló színes levél
tarka szőnyeget hint elénk,
piros, sárga, rozsdabarna
a fű színét eltakarja.
Vidám, fürge levéltömeg
szalad, repül körbe-körbe,
a szél lazán játszik velük,
odafent már nincsen helyük.
Kopár ágak égbe nyúlnak,
látjuk, az évszakok múlnak,
avart seper sok-sok ember,
így küzdünk a természettel.
Az ősz szomorkásan nevet,
hideg télnek készít helyet,
aludni készül a világ,
lassan kell a télikabát.
tarka szőnyeget hint elénk,
piros, sárga, rozsdabarna
a fű színét eltakarja.
Vidám, fürge levéltömeg
szalad, repül körbe-körbe,
a szél lazán játszik velük,
odafent már nincsen helyük.
Kopár ágak égbe nyúlnak,
látjuk, az évszakok múlnak,
avart seper sok-sok ember,
így küzdünk a természettel.
Az ősz szomorkásan nevet,
hideg télnek készít helyet,
aludni készül a világ,
lassan kell a télikabát.
Simola Teréz Csilla
A levél meséje
Duna parti őszben csendesen ballagok,
Fent rigó énekel egy fáradt dallamot.
Langymeleg az idő, de az ősz ecsetje
A leveleket már vörösre festette.
Pajkos szellő a faágak között zenél,
A sűrű nád halkan, zizegve mesél:
Nyáridőben, jó melegben
Békakórus volt az estben,
Tücsökzene szállt a légben,
Ezer csillag fenn az égen.
Öreg hold lámpást tartott,
Világítva meg a partot.
Fiatal pár kéz a kézben,
Ezüstösen izzó fényben.
Fiú bátor, szelíd a lány,
Habok mondták: szép ez a pár.
Szemük mind a csillagfények,
Egyre jobban, jobban égtek.
Lány és fiú halkan jöttek,
Szerelemből álmot szőttek.
Álmuk legyen hosszú, édes,
Éppen olyan, mint az élet.
Duna parti őszben csendesen ballagok,
Nézem a fát, mely árnyékával andalog.
A parton hullámok csacsognak cserfesen,
Az éj sötétje megül már a fenyvesen.
A hűs, esti szélben susog minden levél,
Az elmúlt nyarak szerelmeiről regél...
Fent rigó énekel egy fáradt dallamot.
Langymeleg az idő, de az ősz ecsetje
A leveleket már vörösre festette.
Pajkos szellő a faágak között zenél,
A sűrű nád halkan, zizegve mesél:
Nyáridőben, jó melegben
Békakórus volt az estben,
Tücsökzene szállt a légben,
Ezer csillag fenn az égen.
Öreg hold lámpást tartott,
Világítva meg a partot.
Fiatal pár kéz a kézben,
Ezüstösen izzó fényben.
Fiú bátor, szelíd a lány,
Habok mondták: szép ez a pár.
Szemük mind a csillagfények,
Egyre jobban, jobban égtek.
Lány és fiú halkan jöttek,
Szerelemből álmot szőttek.
Álmuk legyen hosszú, édes,
Éppen olyan, mint az élet.
Duna parti őszben csendesen ballagok,
Nézem a fát, mely árnyékával andalog.
A parton hullámok csacsognak cserfesen,
Az éj sötétje megül már a fenyvesen.
A hűs, esti szélben susog minden levél,
Az elmúlt nyarak szerelmeiről regél...
Juhászné Bérces Anikó
Őszi nyárfa
Aranysárga könnyét
ontja már a nyárfa,
vigasztalja napfény
langymeleg sugára`.
Csupasz karja mozdul,
ég felé kitárja,
süvítő, jeges szél
marka marja, rázza.
Nem érdekli semmi,
kába lelke fájva,
elernyedve készül,
vár az elmúlásra.
ontja már a nyárfa,
vigasztalja napfény
langymeleg sugára`.
Csupasz karja mozdul,
ég felé kitárja,
süvítő, jeges szél
marka marja, rázza.
Nem érdekli semmi,
kába lelke fájva,
elernyedve készül,
vár az elmúlásra.
Mészáros Lajos
Beköszöntött az ősz
Vége van a nyárnak,
beköszöntött az ősz,
nem őrzi a kertet
többé már a vén csősz.
Hull a fa levele,
az őszi szél hordja,
szegény hajléktalan
az eget bámulja.
Csapkod az eső is,
hol talál oltalmat,
átélt márpedig ő
ezernyi borzalmat.
Sajog minden csontja,
ha a télre gondol,
nincs neki kályhája,
a tűz nem dorombol.
Elhagyott pincékben
húzza ki a telet,
a nyirkos pinceföld
ad neki nyughelyet.
Mindig megsiratja
a nyár elmúlását,
keserves élete
fényes ragyogását.
Nyári, meleg napon
a parkban hűvösül,
ha jön a hideg tél,
pincébe menekül.
Nyirkos pinceföldön
melegről álmodik,
gémberedett teste
mennyekbe távozik.
beköszöntött az ősz,
nem őrzi a kertet
többé már a vén csősz.
Hull a fa levele,
az őszi szél hordja,
szegény hajléktalan
az eget bámulja.
Csapkod az eső is,
hol talál oltalmat,
átélt márpedig ő
ezernyi borzalmat.
Sajog minden csontja,
ha a télre gondol,
nincs neki kályhája,
a tűz nem dorombol.
Elhagyott pincékben
húzza ki a telet,
a nyirkos pinceföld
ad neki nyughelyet.
Mindig megsiratja
a nyár elmúlását,
keserves élete
fényes ragyogását.
Nyári, meleg napon
a parkban hűvösül,
ha jön a hideg tél,
pincébe menekül.
Nyirkos pinceföldön
melegről álmodik,
gémberedett teste
mennyekbe távozik.
