VÉRTESTOLNÁTÓL - TATABÁNYÁIG / Folytatáshoz katt a posztra !

Poller Ildikó

Erdei séta

Erdő mélyén sétálgatok én,
hol madarak repkednek gondtalan,
fenyőfák illata száll felém,
gondom elszáll nyomtalan.

Boldogít e kellemes magány,
távol a város hangos zajától,
fák közt dalol egy csalogány,
messze vagyok családtól, baráttól.

Körbevesz sűrű lombkorona,
ahogy sétálok a nagy fák között.
Átjár az erdő friss illata,
minden búm messze költözött.

Távolból hallatszik kutyák ugatása,
megriadt őz szalad el mellettem.
Hirtelen felhangzik harang kondulása,
talán egy kis falu van itt a közelben.

Ha eljön a tavasz újra visszatérek,
minden alkalom felüdülés lesz.
Csodálatos érzés, amit most érzek:
béke és nyugalom, ami most körülvesz.

Juhász Sára Hanna

Ősz

Ősz a csodák csodája,
A mezőket őz, szarvas járja,
Szél forgatja a sok földlakó levelet,
Kik ünnepélyesen sárga, piros és barna ruhákat öltenek.

Kincseket hullatnak az őzek, szarvasok,
Hevernek sokfelé szarvak és agancsok,
A hímviszályok elülnek,
Amint a fák is megpihentek.

Eltűnnek a búvóhelyek,
Minden állat menedéket keres,
Elcsöndesül az erdő,
A tél is hamarost eljő!

Csanádi Imre: Gomba  

Megyek, megyek mendegélek,
Kerek erdőn keresgélek.
Vackort, vadrózsát
Virág szagú szamócát
Nagy kalapos gombát,
de nem a bolondját!

Ördög Attila

Erdők hűvösére vágyom

Régóta van már egy álmom:
Az erdők hűvösére vágyom.
Elterülni lombok alatt csendben,
Nem fürödni nagyvárosi szennyben.

Erdő hűvösén megfognád a kezem,
Hagynád, hogy fejemet öledbe tegyem.
Néznénk, ahogy ágat fúj a szellő,
Hallgatnánk, hogy mit susog az erdő.

Elvesznénk mindketten e mennyei csendben,
Add Uram, hogy csak egyszer így legyen!
Régóta csakis egy az álmom:
Öled nyugalmára vágyom.

Nincs idő !

Az életnek mi haszna mondd,
Ha egyre hajszol, űz a gond.
Nem állhatsz meg a lombok árnyán
Tűnődni, mint tehén s a bárány.
S nem, nem tudod figyelni, ó jaj,
Hogy mókáz mókus a dióval!
Néznéd, amint a Nap zizegve
Csillagokat hint a vizekre.
Rád villan a szépség szeme,
Táncot lejt, várnod kellene.
Látod kigyúlni mosolyát,
S nem várhatsz, menned kell tovább.
Hogy élhetsz így, szegény bolond,
Hogy egyre hajszol, űz a gond?

TERMÉSZETBARÁT

A természetbarát
Nem csak néz, - de lát is.
Meglátja a természetben
Az apró csodát is.
A szivárvány színeit
A harmatcseppeken,
Amint megcsillannak
A fenyőleveleken.
A pákosztos méhecskét
A virág kelyhében.
Egy apró gyík napozik
A sziklarepedésben,
A pókháló a bokron
Mily mesterien van szőve ...
És máris látja a facsemetét
Óriássá nőve.
A selymes ökörnyál
Utazik a szélben
És meg - megcsillan
Az őszi napsütésben.
Egy madár a fiát
Repülni tanítja.
Tarka lepke a szárnyát,
Mint zászlót lobogtatja.
Meglát minden szépet
A katicabogártól
A legelésző őzig,
Virágos tavasztól
Lombhullató őszig.

Gomba, gomba, gomba,
ha az eső esik rája,
nagyra nő a karimája.
Az esőt csak neveti,
van kalapja, teheti.

A köréd ölelkező, elbüvölő erdők
fölé nöttél itt a tisztás közepén.
Te uralkodsz terebélyed koronás sátrával;
pihenőt, dús füvű asztalt és ágyat
terítvén az arra barangolóknak.
Mint örző angyala e tájnak, úgy
bájoltál el, mikor alattad
nyugodtam meg végül a hosszú út
után. Oly boldogan falatoztam, iddogáltam
csodálatos lombsátrad alatt, hogy aztán
elszenderítettél s az édes ébredés után
úgy öleletem meg hálából széles
derekadat, mint boldogságom legszebb,
legigazabb jegyesét.

ESŐ UTÁN... / Folytatáshoz katt a posztra !

Kányádi Sándor: SZEMERKÉL AZ ŐSZI ESŐ...

Szemerkél az őszi eső,
szomorkodik a diófa,
nem búsulna, ha a nyári
viselete most megvolna.

De letépte a cudar szél
pompázatos szép ruháját,
pedig azt még a zuhogó
záporok is respektálták.

De leginkább azon búsul,
hogy azok is elszeleltek,
akik árnyas lombja között
nyáron által csiviteltek.

Se egy rigó, se egy veréb,
csak egy öreg, mindig álmos
varjú maradt hűséges a
lombja-vesztett diófához.

Ül, csak ül és hallgat bölcsen,
jól tudja, hogy nemsokára
lesz az öreg diófának
gyönyörű szép hósubája.

Zelk Zoltán: Október


Kisöccsétől, Szeptembertől
búcsút vesz és útra kél,
paripája sűrű felhő,
a hintója őszi szél.

Sárga levél hull eléje,
amerre vágtatva jár,
félve nézi erdő, liget,
de o vágtat, meg se áll.

Hová, hová oly sietve,
felhőlovas szélszekér?
Azt hiszed tán, aki siet,
aki vágtat, messze ér?

Dehogy hiszi, dehogy hiszi
hiszen nem megyen ő messze,
csak addig fut, míg rátalál,
a bátyjára, Novemberre.

Zelk Zoltán: Őszi dal

Nyári esték, víg cigány,
apró tücsök, ég veled!
Így búcsúznak a fűszálak,
virágok, falevelek.

Avar lepi hegedűdet,
köd takarja már vonód,
kikeletig nem hallhatjuk
a víg tücsök-nótaszót...

Be szép volt! A csillagok is
azt hallgatták odafenn,
s talán néha táncoltak is
égi aranyréteken.

Így búcsúztak a tücsöktől...
Szél zúg, jő a zivatar:
nyári tücsöknóta után
búcsúztató őszi dal.

Polgár István: Szeptemberi vendég

Hull az eső. Monoton
kopogását hallgatom.
Vendég kopog, ismerős:
bebocsátást kér az ősz.

Majtényi Erik: Hűvös őszi eső

Hűvös őszi eső,
se vége, se hossza,
a fázós bokrokat
mossa, egyre mossa.
Mossa a pázsitot,
az ösvényt, a fákat,
utcákat, tereket
s külön minden házat.

Csüng az eső ezer
vékony cérnaszála,
nincsen az az olló,
amelyik elvágja.
Neki-nekilendül
vadul záporozva –
hűvös őszi eső,
se vége, se hossza.

Gazdag Erzsi: Őszi búcsúzás

Int a pitypang-bóbita,
s más vidékre száll.
Liba nézi, s bámulva
fél lábára áll.

"Hova, hova, bóbita?"
"Itt van már az ősz.
El kell mennem, elkerget
e goromba csősz.

Isten veled, kis patak!
Beteg sárga rét!
Libák, lepkék, bogarak,
száraz margarét!"

"Isten veled, bóbita!"-
szól a lúd sután,
s bánatosan pislog a
bóbita után.