PUSZTABÁNYA - GLASHÜTTE

Pusztabánya valamikori település a Keleti Mecsekben, ma a mecseki túrák egyik kedvelt pihenőhelye.

Pusztabánya mintegy 400 méteres magasságban fekszik, a Hidasi-völgy völgyfőjének oldalán emelkedő fennsíkon, kora kréta homokkő és bazalt alapkőzeten. Gépkocsival a Zobákpusztánál kezdődő erdészeti úton közelíthető meg. Gyalogosan a leggyakoribb útvonal Hosszúhetény, illetve a szomszédságában lévő Püspökszentlászló felől vezet Pusztabányára (Püspökszentlászlóról mintegy 2 km-es erdei séta).

Hosszúhetény felől végighaladva Püspökszentlászlón, a falucska végén a kék háromszög jelű útra kell rátérni. Egy mezőn, aztán fák közt visz az út, a Kis-tóti-völgyön keresztül a Daragói Nagy forráshoz, ezután lassan emelkedik az út és balról lesz a rekonstruált üveghuta.

Végigmegyünk a falu egyetlen utcáján, melynek csak a hegy-felöli oldalán állnak házak, a másik oldalon csupán az öreg harangtorony árválkodik. Az utolsó ház után (7,5 km) jobbra, a kék háromszög jelű útra térünk. Széles mezőn, majd fák közé érve a Kis-tóti-völgyön a Daragói Nagy forráshoz érünk. Az út fokozatosan emelkedik, nemsokára meglátjuk balról az üveghuta-rekonstrukciót és egy régi kemence maradványait (9,5 km).

Pusztabánya egyike a környék azon településeinek, ahol valamikor üveget fújtak a német bevándorló lakosok. Ennek a foglalkozásnak az emlékét mai is őrzik a közeli falucskák német nevei. A ma is lakott Kisújbányától (Neuglashütte) és Óbányától (Altglashütte) eltérően Pusztabánya teljesen elnéptelenedett, házaiból már semmi sem látszik. Valamikor kb. kétszáz lelkes falu lehetett, 'Vitriaria' néven, amit a Bajorországból és a Fekete-erdő vidékéről betelepített üvegművesek népesítettek be. A közelben kvarchomok bánya volt, amire szükség volt az övegkészítéshez.

Egyes vélemények szerint Kisújbányát a továbbvándorló pusztabányaiak alapították, miután környékükön megfogyatkozott a kemencék fűtéséhez szükséges fa. Ma sűrű erdő borítja.

Ezen a helyen az 1780-as és az 1810-es évek között fújtak üveget. Amikor a tüzelőfa megfogytával az üvegfújók elmentek, a helyen nem maradt állandó település, így senki nem használta fel a kemencék építőanyagát másra és fennmaradhattak.

A Pusztabányai réten ma kulcsosház és vadászház áll. A környező erdőkben 18. századi üvegfújó kemencéket tártak fel. Ezek közt van, amit működőképes állapotba hoztak és időnként használatba is vesznek kéküveg fújására. Története tájékoztató táblán olvasható. A kemencemaradványokat a Mecseki Erdészeti Zrt  gondozza ipartörténeti emlékhelyként.

A hosszúhetényiek és püspökszentlászlóiak májusban majálist szoktak tartani a pusztabányai réten.

Az üveghuta felújítására 1995 nyarán került sor, a Mecseki Erdészeti Rt. támogatásával. Az Országos Erdészeti Egyesület éves vándorgyűlésére készült el. A régi kemencék romjai mellett felépített két kemencében Asztalos Erzsébet üvegművész irányításával hutakék üveget készítettek, hatnapos felfűtés után.

A nagy tisztáson, a kulcsos turistaháznál látható Szatyor Győző pécsi faszobrász Életfa című alkotása.

Rövid erdei séta Pusztabányáról a természetjárók közt népszerű Hidasi-völgy.

 

TATABÁNYA - FELSŐGALLA...

Felsőgalla története sok tekintetben összefonódik Alsógalláéval, egyes források szerint a két falu valamikor egy települést alkotott. Valójában a 18. század előtti Felsőgalláról nem sokat tudunk. Bizonyos, hogy első fennmaradt okleveles említése 1251-ből származik (Gala), s ezekben az időkben magyarok lakták. A következő háromszáz év azonban homályba vész, hiszen a 16. századi török pusztítás nyomán a település a földdel vált egyenlővé.

A török kiszorítása után, a 18. században spontán népmozgás indult meg a területen. Miután gróf Esterházy József Komárom-megye főispánjaként 1727-ben megvásárolta a Tata-gesztesi uradalmat, megkezdte a szervezett betelepítést. (Az uradalom óriásbirtok volt: Komárom-megye Dunától délre eső területei, Győr és Fehér vármegye is hozzá tartozott.) Alsó- és Felsőgallán kívül Esterházy Tarjánba, Környére és Vértessomlóra is katolikus német telepeseket vonzott. „Módszere” egyszerű volt: adómentességet és az úrbéri szolgáltatások rendje alóli felmentést kínált a betelepülőknek. Ez igen vonzó lehetőség volt a családjuk örökségből kiszorult németek számára. Az akkori német öröklésrend szerint ugyanis a teljes birtok- és állatállományt, valamint a házat is a legidősebb fiú örökölte – osztatlanul. A többiek számára az önálló gazdává válás és a jobb élet lehetősége volt tehát az a motiváció, ami miatt hazájukat elhagyva – többek között – Felsőgallára települtek. Munkájuk gyümölcse bőségesen ellátta a tatai piacot. A következő két évszázad a telepesek szorgos munkájával, ünnepeivel, kultúrájuk ápolásával, az uradalom virágzásával telt.

1947-ben a négy elődtelepülés – Alsógalla, Felsőgalla, Bánhida, és (kis-)Tatabánya (mai óváros) – összevonásával megalakult Tatabánya, 1950-től Komárom-megye székhelye. Az új település központja az első néhány évben Felsőgalla volt, a Városháza is itt kapott helyet. Újváros kiépülésével azonban a város súlypontja áthelyeződött. A Munkásőr-laktanya robusztus épülete Felsőgallán volt – itt verték le 1956-ban a tüntetők a vörös csillagot. (Az épület ma Felsőgallai Szolgáltatóházként működik.)

A kálváriák közül az egyik legszebb fekvésű a felsőgallai: igaz, nehezen megközelíthető helyen. A történetéről keveset tudni: 1854-ben az akkori bíró, Fogl János megépítette a Kálvária-hegyi kápolnát az odavezető úttal és stációkkal.
A történetben több a legenda, mint az igazolható valóság. Az egyik helyi történet szerint a szabadságharc után a Bécs felé visszainduló katonák a bírónál hagyták az egyik szekerüket megőrzésre néhány hétre.
Jóval később a bírónak eszébe jutott a szekér. Talált rajta egy faládát tele aranytallérral. Némi furfanggal eljátszotta, hogy a Kálvária-hegy tetején találta az aranyakat, és ebből építette meg a kápolnát. Attól fogva minden év nagypéntekén körmenet indult a hegy tetejére.

Kilátás a Kálvária hegyről