Fellegvár
A ma látogatható Fellegvár nem az első vár, amely itt épült. Az első
vár, amely a tatárjárás során pusztult el, a Sibrik-dombon, az egykori
római tábor alapjaira épült.
A visegrádi kettős várrendszert 1250-1260 körül
építette IV. Béla király és felesége Lascaric Mária királyné, a királynő
hozományából. A vár a hegycsúcsot övező erődítésfalakból, két toronyból
és egy lakópalotából állt. A későbbi korokban a fővárost ide helyező
Károly Róbert király bővítette a várat, s itt került sor az 1335-ös
híres királytalálkozóra is. A várat Luxemburgi Zsigmond idején tovább
korszerűsítették, vélhetően ekkor készült el az asszonyház is.
A
Fellegvárat az Alsóvárral völgyzárófal kötötte össze, mely egésze a
Duna partjáig tartott, majd ott őrtoronyban végződött. A
völgyzárófalakon vezetett az a középkori, Esztergomból Budáig tartó út,
melyet északon a kaputorony, délen pedig egy kapu zárt le.
Mátyás
király uralkodása idején a vár palotaszárnyait teljesen felújították. A
várban az évszázadok során több alkalommal is őrizték a szent koronát a
koronázási ékszerekkel, sőt egy rablási történet is fűződik
Visegrádhoz: 1440-ben Erzsébet királyné megbízásából egyik udvarhölgye,
Kottaner Jánosné innen rabolta el a szent koronát. Visegrád koronaőrző
hely volt 1529-ig, majd a 1490-től a koronaőrők kezén volt. A török
időkben a vár óriási pusztítást szenvedett el, 1544-ben török kézre
került. Ez után felváltva volt a török és a magyar csapatoké, majd
legvégül a törökök – miután katonai célra már teljesen alkalmatlanná
vált – elhagyták a szinte teljesen elpusztult várat. Nemcsak a vár,
hanem a város is elpusztult, újranépesedése hosszú időt vett igénybe. A
vár helyreállítására az első törekvések az 1870-es évek elején
történtek, s még napjainkban is tartanak.
|