2014. december 29., hétfő

TATABÁNYA - EGY IPARÁG HALÁLA...

A bányászat beindulásakor, 1898-ban, épült meg az első hőerőmű Ó-Tatabányán, majd 1934-ben angol tőkéből a bánhidai (melynek köszönhetően a II. világháborúban épp ezért nem bombázták a szövetséges erők az erőművet). Ezzel párhuzamosan más iparágak is megtelepedtek a városban: 1901-ben a brikettgyár, 1912-ben a cementgyár, 1921-ben a karbidgyár, 1938-ban az alumíniumkohó kezdte meg a működését.
Az 50-es években a szénbányászat helyi munkavállalók 50%-nak adott munkát, míg az ipari termelés  elérte a 75%-ot is. A könnyűipar nem volt a környéken és a kereskedelmi és szolgáltató szektorban is alig volt munkahely. Ennek következményeként, míg a férfiak könnyen találtak állást, addig nők számára nehéz volt a munkakeresés.



A várost a 80-as évek végén több nagy sokk is megrázta. Kimerültek a város környéki bányák, így a bányászoknak vagy új munka után kellett nézniük, vagy el kellett költözniük valamelyik közeli, még termelő bányászvárosba.



1960-ban a Tatabányai Szénbányászati Tröszt termelése a 3, 5 millió tonnával volt a legmagasabb a szénbányák életében. Mindezt tizenöt aknából közel tizennégyezer ember termelte ki.


Azóta sorra merültek ki a tatabányai aknák, ám csalóka reményként új eocén bányák nyíltak, amelyek botrányosan elúsztak és elvéreztek a gazdaság, a politika és az érdekcsoportok, szervezetek harcában. Egy ideig vergődve, kínlódott a létéért a tatabányai szénbányászat, amely mára már kiszenvedett, meghalt, mert 2004 áprilisában, az utolsó bányában a Mány I / a aknában is megszüntették a termelést.






















Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...